Eddigi legjobb évét zárta a magyar karate

Eddigi legjobb évét zárta a magyar karate

2014. 01. 25.
Megosztás

A magyar karate negyvenéves történetének legsikeresebb esztendeje volt a 2013-as - mondta Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke a sportág pénteki évzáró rendezvényén.

Az MKSZ tavaly májusban első ízben rendezhette meg a sportág Európa-bajnokságát. A káposztásmegyeri Jégpalotában lebonyolított Eb igazi karateünnep volt: a remek szervezés fantasztikus hangulattal párosult, a versenyzők pedig sporttörténelmi sikerrel tették feledhetetlenné a kontinensviadalt: S. Kovács Ádám, Tóth Beatrix, Metzger Szandra, Bartha Nikola és a női kumite csapat öt bronzérmével Magyarország minden idők legjobb Európa-bajnokságát zárta.

Az utánpótlás is több sporttörténelmi jelzőt kiérdemelt 2013-ban: a februári, törökországi kadet, junior és U21-es Eb-n Nógrádi Nicol és Boussebaa Aicha két aranya mellett három bronzot gyűjtött a magyar csapat. Ráadásul Boussebaa a novemberi, spanyolországi korosztályos világbajnokságon ismét a dobogó legfelső fokára állhatott, valamint három harmadik helynek is örülhettek fiataljaink. Mindkét korosztályos világverseny minden idők legjobb magyar szereplését hozta!

Mindezeken kívül a magyarok két arany- és két bronzérmet gyűjtöttek a budaörsi egyetemi Eb-n, csapataink pedig két bronzot hoztak haza Montenegróból, a régiók Európa-bajnokságáról.

Az ünnepélyes évzárón Dr. Mészáros János 5. dan fokozatot adományozott pályafutása befejezése alkalmából az eddigi legsikeresebb magyar karatésnak, a Világjátékok-győztes, többszörös vb- és Eb-érmes S. Kovács Ádámnak.

Hogy S. Kovács Eb-bronzzal zárhassa páratlan versenyzői karrierjét, az nagymértékben Kőhegyi Zoltánnak köszönhető. A válogatóversenyek során ugyanis a fiatal versenyző vívta ki az Eb-indulás jogát, ezt követően azonban - az akkor hosszú kihagyás után éppen visszatérő - S. Kovács Ádám javára lemondott a lehetőségről, mondván, rutiinosabb riválisának nagyobb az esélye egy jó eredmény elérésére. Cselekedetéért az MKSZ évzáró rendezvényén Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke Fair Play-díjat adott át Kőhegyi Zoltánnak.

Bizakodó a karate jövőjével kapcsolatban Dr. Mészáros János, aki elmondta: hatalmas siker sportág számára, hogy egyedüli nem olimpiai sportágként bekerült az Európai Játékok programjába, amelyet 2015-ben rendeznek meg először. A magyaroktól pedig azt várja a szövetség elnöke, hogy idén is a tavalyihoz hasonló eredményeket érjenek el.
Ennek első állomása a lisszaboni korosztályos kontinensviadal lehet, amelyet két hét múlva, február 7. és 9. között rendeznek meg a portugál fővárosban.

(Forrás: Turák Péter, Magyar Karate Szakszövetség, sajtó)