Eger-Szolnok döntő a pólóbajnokságban

Eger-Szolnok döntő a pólóbajnokságban

2013. 05. 09.
Megosztás

A férfi vízilabda-bajnokságban a címvédő Vasast kiverő Eger után másodikként a Szolnok biztosította a helyét a döntőben.

A Szolnok hazai pályán 11–8-ra legyőzte a Szegedet a férfi vízilabda ob I elődöntőjének második mérkőzésén, s ezzel bejutott a döntőbe, amelyben az Eger lesz az ellenfele. A találkozó legjobbja a négy gólt szerző Nyéki Balázs volt – Milan Alekszics ugyanennyiszer volt eredményes.

„Nincs bajban a Szeged, csak a nehezebb utat választottuk – mondta Vincze Balázs, az A-Híd-Szeged edzője még a mérkőzés előtt. – Mi most nem hibázhatunk, holott nem erre számítottunk, még ha végső soron ez is elképzelhető volt: a Szolnok jó csapat, látható volt, hogy szezon közben alulteljesített.”

Ez a nehezebb út azt jelentette, hogy a Szegeden aratott Szolnok-sikert követően Vinczééknek most nyerniük kellett (volna...) a második mérkőzésen. Ellenkező esetben csak a bronzcsata marad osztályrészül az alapszakaszgyőztesnek. Az maradt.

Ezúttal sem kezdett jól a Szeged, Nyéki Balázs (a képen) két előnygóllal jelezte, hogy a hazaiak bizony komolyan gondolják a döntőbe jutást. A két találat között Joseph Kayes volt eredményes szegedi részről, s ezzel mindent el is mondtunk az első negyedről, amelyben a hazaiak remekül kontrollálták a mérkőzést.

A második negyedben Pásztor Mátyás 3–1-re módosította az állást, igaz Aaron Younger egyből szépített. A nagyszünetig pedig a Szeged utol is érte a Szolnokot: Szivós Márton gólt lőtt és ötméterest is kiharcolt, amelyet Török Béla értékesített.

Az igazi fordulatokat azonban a második félidőre tartogatták a csapatok. Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert találata után 6–4-nél talán először kezdtek a szolnokiak komolyan hinni benne, hogy meglehet a bajnoki döntő. Talán épp ezért is lankadt a figyelem hazai oldalon, a Szeged ugyanis három gyors góllal fordított.
Két találatnál ráadásul simán csak ellépett a bekkről az éppen aktuális center, s a hazai kapuba húzta a labdát. Egy újabb ötméteres azonban segített a Szolnoknak kikecmeregnie a gödörből, majd Nyéki egy távoli bombával bejelentkezett „a meccs embere” címért. Nem mellékesen visszavette a vezetést a csapatának.
Közben Milan Alekszics is megjelent a mérkőzés góllövőlistájának az elején. A légiós szorgosan gyűjtögette a góljait, s végül ugyanannyival zárt, mint Nyéki.

A negyedik játékrészben Vörös Viktor még hatalmas ziccert is hibázott, vagy mondhatjuk, hogy Baksa László védett, de ez sem segített a Szegeden. Pásztor Mátyás hatalmas akciógólja után Kovács István levegőbe csapó ökleit és pólóból kifigyelő pocakját is láthattuk. Ez volt az a pillanat, amikor már érezhető volt, hogy a Szolnok otthon nem bukhat.
És akkor ismét jött Nyéki: a 32 éves játékos gyönyörű pörgetett ejtésgóllal végleg romokba döntötte a szegedi reményeket.
A folytatásban már csak a pontos végeredmény volt a kérdés, pláne azután, hogy Szivós elveszítette a fejét, s végleg kiállította őt a játékvezető.

Az alapszakaszban a Szolnok az összes rangadóját elbukta, a Szegedet azonban kettős győzelemmel búcsúztatta, és készülhet az Eger elleni döntőre.

A Debrecen játszhat majd tovább az ötödik helyért, miután kétmeccses párharcban jobbnak bizonyult a Szentesnél.
A hazai mérkőzést egy, a második, idegenbeli találkozót – Alex Giorgetti vezérletével – öt góllal nyerték meg a debreceniek, akik így összesítésben 2–0-ra győztek az egyik fél második győztes mérkőzéséig tartó versenyfutásban. A Debrecen ellenfele a Honvéd lesz miután a visszavágon is legyőzte riválisát a Szőnyi uti uszodában. A vesztes BVSC a 7. helyért meccselhet a Szentessel.

Kialakult a helyosztók párosítása:

A döntőben Eger–Szolnok csata lesz, a bronzéremért Szeged–Vasas, az 5. helyért Debrecen–Honvéd, a 7. helyért BVSC–Szentes.

FÉRFI VÍZILABDA OB I

Eredmény, elődöntő, 2. mérkőzés:

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - A-HÍD Szeged VE 11-8 (2-1, 2-3, 4-3, 3-1)
a legjobb góldobók: Nyéki, Aleksic 4-4, illetve Szivós, Kayes 2-2
Döntős kettős győzelemmel a Szolnok.

AZ 5–8. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Valdor Szentes–Debrecen 7–12 (2–3, 2–4, 2–3, 1–2)
Góldobók: Hegedűs B. 1, Tóth P. 2, Bálint 3, Józsa 1 ill. Kállay 2, Vindisch 1, Varga T. 2, Letica 3, Halek 1, Giorgetti 3
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 9/2 Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 1/1
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Debrecen javára
MESTERMÉRLEG
Lukács Dénes: – Nagyon akartunk ebben a párharcban bizonyítani. Debrecenben nagyobb esélyünk volt, de ezúttal egészen kiválóan védett Mitrovics. A vendégek egyébként is jól védekeztek, nagyon nehéz volt gólt lőnünk.
Varga Tamás: – Gratulálok csapatomnak, hogy ilyen összeszedetten, fegyelmezetten játszott, és zömében belőtte a helyzeteit is.
BVSC-Zugló - Groupama-Honvéd 6-7 (2-0, 2-2, 1-2, 1-3)

a 9-11. helyért:
EKF-EgerFood-Imola - OSC 6-7 (1-1, 1-1, 2-4, 2-1)

a 12-14. helyért:
PVSK-Fűszért - FTC Waterpolo 2-2 (0-0, 1-1, 1-0, 0-1)

(Forrás: MTI, NSO)