Egészségügyi csapatokról is döntöttek a MOB Orvosi bizottságának ülésén

Egészségügyi csapatokról is döntöttek a MOB Orvosi bizottságának ülésén

2013. 05. 23.
Megosztás

Dr. Balogh Péter vezetésével ülést tartott május 22-én a MOB székházában a szervezet orvosi bizottsága, mely az elmúlt időszak áttekintése mellett a 2013-14-es olimpiai események magyar egészségügyi csapatait is megtárgyalta. Az értekezleten részt vett Fábián László, a MOB sportigazgatója, dr. Nagy Zsigmond, nemzetközi igazgató és Medvegy Iván sportszakmai főmunkatárs is.

A megbeszélésen Nagy Zsigmond beszámolt a MOB, olimpiai eseményeket előkészítő bizottságának megalakulásáról – ennek Balogh Péter is tagja –, tájékoztatást adott a világeseményekről: a téli-nyári olimpiákról, ifjúsági olimpiákról, a téli-nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválokról és a nem olimpiai sportágakat tömörítő világjátékok előkészületeiről. A 2013-14-es események közé az idei, utrechti nyári EYOF, a cali világjátékok, majd a szocsi téli olimpia és a nanjingi ifjúsági nyári olimpia tartozik. Mivel 2017-ben Győr rendezheti a nyári EYOF-ot, ezért az idei fesztivál különös figyelemmel bír. Mint Nagy Zsigmond elmondta, várhatóan 77 sportolóval, mintegy 110 fős küldöttség utazhat Utrechtbe, ez minden eddiginél népesebb magyar EYOF-csapatot jelenthet. Az igazgató az előkészítő bizottsággal kapcsolatban hangsúlyozta, munkájukat magas szakmai színvonal, szakmai alapokon meghozott testületi döntés és az érintett sportági szakszövetségekkel való folyamatos konzultációk jellemzik.

A MOB Orvosi bizottsága elfogadta a dr. Tóth Szabolcs, dr. Balogh Péter orvosok és Tóth István, Molnár Gábor gyúrókból álló utrechti EYOF orvosi csapatot, illetve a cali világjátékokra utazó dr. Szabó Anita csapatorvos, Kepler Gábor mentőorvos és Menczel József gyúróból álló egészségügyi csapatot. Szocsiba Tállyai András és Balogh Péter doktor mellett egy, a későbbiekben kijelölt gyúró utazik majd.

Fábián László a megbeszélésen elmondta, a közelmúltban született megállapodás arra vonatkozóan, hogy a szocsi téli olimpiára készülő sportolók szűrését a Sportkórház, az OSEI vállalja – erre forrást is biztosítva, ezért köszönetet mondott dr. Soós Ágnesnek, az OSEI főigazgató-főorvosának.

Páll Zoltán doktor beszámolt arról, hogy a világjátékok alkalmával más az egészségügyi háttér, mint az olimpián. Nincs medical center, hanem telefonos eligazítás után küldik a sportolót a megfelelő kórházba, illetve nem egy nagy, közös helyszínen helyezkednek el, laknak a sportolók, hanem szétszórva. Páll Zoltán részt vett a tajwani világjátékokon, majd tavaly novemberben szakmai látogatást tett Caliban. Idén nem tud utazni, de, mint mondta, Szabó Anita személyében tapasztalt utóda lesz jelen a nem olimpiai sportágak seregszemléjén, aki korábban már vett részt magyar csapat mellett jelentős nemzetközi sporteseményen.

Medvegy Iván ismertette, hogy bekérték a bő olimpiai kereteket, mely szerint a felnőtt nyárit 1008, a télit 50, a paralimpiait 124, az utánpótlás legidősebb korosztályát 860 sportoló alkotja; összesen 2042 sportoló. Május végén, Szentpéterváron fog ülésezni a NOB board-ja (Végrehajtó bizottsága), ott fogják kialakítani a riói kvalifikációs rendet, mely után szűkebb olimpiai keret meghatározására kerülhet sor.

Az ülésén elhangzott, hogy dr. Rusz Roland tartós külföldi munkavállalása miatt, helyette dr. Bánk András vesz részt az orvosi bizottság munkájában.

Dr. Téglássy György táplálkozástudományi munkacsoport létrehozásáról és a dr. Malomsoki Jenő Emlékülésről, utóbbi tekintetében a konferenciáról, a megemlékezésről, az emléktábla-avatásról számolt be.

A napirendi pontok közt támogatások, a Call-center, teljesítményélettani témák és a „Magyar sportegészségügy jövőképe” című beadvány is előtérbe kerültek.