Egy 7. és egy 5. hellyel zárt Argentinában Michelisz Norbert

Egy 7. és egy 5. hellyel zárt Argentinában Michelisz Norbert

2013. 08. 05.
Megosztás

Kőkemény futamokat hozott a Túraautó-világbajnokság argentin nagydíja, ahol Michelisz Norbert előbb egy hetedik, majd egy ötödik helyezéssel zárt.

A Zengő Motorsport versenyzője saját bevallása szerint örül a pontoknak, ugyanakkor csalódott is, hiszen az első futamon érzése szerint akár dobogón is zárhatott volna.

Öthetes szünet után Argentínában rendeztek versenyt a WTCC-mezőnyének. A pilóták és a csapatok a versenyhétvége előtt nem voltak túlságosan oda az idén debütáló nagydíjért és a helyszínért sem, ám végül összességében azt mondhatjuk, hogy a két futam izgalmas volt, a másodikon történelmi győzelem született, így mindent egybe véve, az élmények talán feledtetik a mérhetetlenül drága és körülményes utazást és talán még a boxok hiányát is.

A Zengő Motorsport kisebb létszámmal képviseltette magát ezúttal, ám ez a csapat szereplésén nem látszott. A versenyhétvége előtt többen féltették a csapatot, hiszen nem lehetett tudni, hogy mennyire lesz versenyképes a Portugáliában megsérült és végül itt Argentínában összerakott Honda. A félelmek azonban már a szabadedzéseken tova tűntek, hiszen Michelisz Norbert remekül szerepelt, az időmérőn pedig még erre is rá tudott tenni egy lapáttal, újfent a legjobb hondásként zárt és a 3. helyről vághatott neki az első futamnak.

Michelisz előtt a két Chevy, Mullerrel és Chiltonnal vágott neki az első futamnak, ám Norbi a rajtot követően nem sokkal már a második helyen állt. A Zengő Motorsport versenyzője remekül tartotta magát, annak ellenére, hogy a motorerővel jobban álló Chevy-k sorakoztak fel mögötte. Az ötödik körben Pepe Oriola megelőzte a magyar versenyzőt, ám Michelisz nem hagyta magát, visszaelőzte a spanyolt. A kalandok azonban itt még messze nem értek véget Michelisz számára: Oriolát megelőzte Chilton és Nykjaer is, majd a szintén ezzel a csoporttal autózó Tarquini meglökte Nasht, aki viszont Micheliszt lökte meg, aki az ütközés következtében kisodródott és visszaesett a 8. helyre. Norbi azonban nem adta fel, ádáz csatában vissza tudta előzni Nasht és végül a hetedik helyen intették le. Michelisz joggal volt csalódott, hiszen az időmérőn mutatott teljesítményéből kiindulva, ha a dobogóra nem is biztos, de a negyedik helyre jó lehetett volna. Az első futamot Yvan Muller nyerte végtelenül magabiztosan, a francia idén teljesen más dimenzióban versenyzik a mezőny többi tagjához képest.

A második futamot Michelisz a nyolcadik helyről kezdhette meg, a pole-pozíció a hazai színekben versenyző José Maria Lópezé volt, aki egészen szenzációsan rajtolt. Michelisz sem panaszkodhatott, hiszen eredeti pozíciójához képest három helyet javított az állórajt után. Az öröm nem tartott sokáig, ugyanis nem sokkal később a Zengő Motorsport versenyzője visszaesett a nyolcadik helyre. A pálya a második verseny során már annyira poros volt, hogy a futam már inkább egy off-road versenyhez hasonlított, az autók pórfelhőt húztak maguk után, a poros íven pedig megkezdődött a csúszkálás, voltak kisebb nagyobb hibák is. Michelisz azonban kiválóan tartotta magát, kihasználva a többiek hibáját, valamint Muller áthajtásos büntetését, feljött az ötödik helyre és a végén a gyári hondás Monteiróval nagyot csatázva, megtartotta pozícióját. Összességében Michelisz és a Zengő Team kiválóan szerepelt a debütáló argentin versenyhétvégéjén, melynek második futamát a hazai kedvenc, José María López nyerte, ezzel pedig történelmet is írt, hiszen "elsőbálozó" még sosem nyert bemutatkozó versenyhétvégéjén.

Az argentin verseny összességében jól sikerült, izgalmas futamokat láthatott a közönség a televízió képernyőjén keresztül és a helyszínen is, a pálya vonalvezetése izgalmas, csak egy baj van, hogy mindez a világ végén kerül megrendezésre.

Ami pedig a Zengő Motorsportot illeti, a csapat eredményes hétvégét zárt, Michelisz Norbert kiválóan állt fel a portugáliai „pofont” követően és értékes pontokkal lett gazdagabb az összetettben.

"Küzdelmes kis futamok voltak. Alapvetően örülök a pontoknak az 5. ill. 7. helyezést követően, de csalódott is vagyok az első futam elszalasztott dobogója miatt. Majd legközelebb" - írta ki Facebook oldalára Michelisz Norbert, aki közel 20 pontot gyűjtött az argentin versenyhétvégén.

A Túraautó-világbajnokság mezőnye legközelebb szeptember 8-án az Egyesült Államokban versenyzik.

TÚRAAUTÓ-VB
ARGENTIN NAGYDÍJ,
ELSŐ FUTAM: 1. Yvan Müller (francia, Chevrolet), 2. Pepe Oriola (spanyol, Chevrolet) +4.924, 3. Tom Chilton (brit, Chevrolet) +7.813,...7. Michelisz Norbert (magyar, Honda) +12.833

MÁSODIK FUTAM: 1. José María López (argentin, BMW), 2. Gabriele Tarquini (olasz, Honda) +3.619, 3. Pepe Oriola (spanyol, Chevrolet) +3.989, 4. Michel Nykjaer (dán, Chevrolet) +4.945, 5. Michelisz Norbert (magyar, Honda) +7.135

(Forrás: molcsapat.hu)