Török Gyula temetése

Egy bohém béka

2015. 01. 14.
Megosztás

Sorozatunkban a Magyar Olimpiai Bizottság november végén megjelent kiadványában, a Sport 2014-ben olvasható érdekesebb anyagokat közöljük – Török Gyula olimpiai bajnok ökölvívóról Jocha Károly újságíró emlékezett meg.

Bár 1959-ben ökölvívó Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Luzernben, a légsúlyúak kategóriájában, azért emlékeim szerint Török Gyula neve nem úgy forgott a köztudatban a római olimpiát megelőzően, mint aki a biztos aranyéremre esélyesek egyike lenne. Ebben a sportágban eleve sok a bizonytalansági tényező, ráadásul Török ekkor alig 21 éves volt, tehát nemzetközi rutin dolgában sem jutott még el az optimumig.

Róma 2014. január 12-én elhunyt bajnoka igazán nem volt egy szabvány valaki. Már a neve – Béka – is egyfajta egyediséget kölcsönzött neki. Arról, hogy hogyan is kapta ezt a becenevet, szintén beszélt kortársa, Szántó Imre, aki szerényebb bunyóspályafutást követően annál sikeresebb edzőnek bizonyult. – A kispesti Hattyú nevet viselt, hideg vizű strandon gyakran láttam őt úszni nyaranta, s tényleg úgy haladt, akár egy béka – mesélte Szántó. – Mindig izgalmas, eseménydús élete volt, szemmel láthatóan nem szerette az egysíkú megoldásokat. Amikor 1956-ban „disszidált” Londonba, majd nagyon rövid idővel később vissza is jött, szó szerint felnéztünk rá. Nagy bohém volt, jókedvű, viccelődni, balhézgatni mindig kész, divatbolond fiatalemberként emlékszem rá. Ami pedig a versenyzését illeti, alacsony súlycsoportjában a megszokottnál sokkal többször nyert K.O.-val, mivel kőkemény balkeze volt. Laza kapcsolatunk 1993-ban vált szorosabbá, amikor már szövetségi kapitányként hívtam magam mellé segítőnek. Mivel pontosan tudtam, mennyire bohém ember, ezért nem is szakmai megfontolásból választottam. Egyébként egy évvel később el is váltunk, ő ment a maga útján. Azóta nagyon ritkán találkoztunk, hosszan elnyúló betegsége idején néha meglátogattam, a hírt szomorúan hallottam.

Szántó Imrével szemben Béka egykori klubtársa, a két évvel idősebb Vona József gyakran felkereste az egész életét Kispesten töltő ötkarikás bajnokot, akivel a legutolsó időkig folyamatosan kapcsolatban állt.

– Nem akarok nagyképű lenni, de a családján kívül egészen biztosan én ismertem őt a legjobban – állítja a pehely-, majd könnyűsúlyban többszörös magyar bajnok. – Már az első próbálkozásaira is nagyon jól emlékszem: 1954-ben, tizenhat évesen, Győrben az országos ifjúsági bajnokságon bokszolt és vereséget szenvedett Flesser Tamástól. 1956-ig inkább csak bunyózgatott, de amikor a rövid ideig tartó, londoni mosogatásból hazajött, leigazolt az MTK-ba és kezdte komolyabban venni a sportágunkat. Tehetségét senki nem vitatta, viszont a fegyelmezetlenségei gyakran hozták kellemetlen helyzetbe. Ha többet ivott a kelleténél, mindenkibe belekötött, s bizony nem egy alkalommal jól helybenhagyták őt.

– Valamit mégis nagyon kellett tudnia, hiszen Rómában ő állhatott a dobogó legfelső fokára...

– A luzerni Eb-ezüstöt követően egyre jobb állapotba került. Erről személyes élmények alapján is tudok tanúskodni, hiszen sokat gyakoroltunk egymás ellen. Óriási balcsapottjai voltak, aki azokat „megkóstolhatta”, arra bizony gyakran kellett számolni. Ahogy ő mondta annak idején, már Luzernben is nyernie kellett volna, de a német Homberg elleni döntőben lepontozták őt. Az olimpián viszont ezt már nem engedte meg a bíróknak, akik jelentős fölényét látván kénytelenek voltak neki ítélni a győzelmet. Azt is tőle tudom, hogy jelentős nyomás nehezedett rá az akkori főtitkár, Szenes Dezső részéről, aki mindenáron rá akarta őt beszélni, hogy „feküdjön le a szovjet elvtársaknak!” Béka viszont karakán volt és kijelentette: semmi lefekvés, győzzön a jobb! Ez a jobb végül ő lett, s az ötkarikás aranyérem egy hosszabb, sikerekben gazdag pályafutást ígért, amiből azután nem sok valósult meg.

– Sajnos erről elsősorban ő tehet. Róma után jöttek az élménybeszámolók, a meghívások sora és ő elengedte magát. Felszaladt a testsúlya, egyre nehezebben fogyasztott, majd átlépett a harmatsúlyúak mezőnyébe. 1962-ben Tatabányára igazolt, ahol átmenetileg még összeszedte magát, s ki is jutott az 1964-es, tokiói olimpiára is. Saját állítása szerint ekkor jobb volt, mint korábban bármikor. A szovjet Grigorjant már az első menetben kétszer is padlóra küldte, majd az ellenfél benyomott neki egyet könyékkel. Csúnyán felrepedt a szemöldöke és az erős vérzés miatt leléptették. Az ilyen eset mindig sajnálatos, de ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy Béka sokkal többre vihette volna, ha következetesebben készül és nincsenek kilengései.

A hazai szorítók világában alighanem a ma 81 éves, vegyészmérnöki diplomával rendelkező Fekete Pál ismerte legjobban Török Gyulát. Őt is sikerült szóra bírni.

– Mivel gyakran én is légsúlyban indultam, ezért eleve sokat gyakoroltunk közösen – fogalmazott Fekete „Palika”. – Már az ötvenes évek második felében is gyakran felléptünk együtt, úgynevezett bemutatókon. A Róma előtti hónapokban különösen sokat kesztyűztünk, igyekeztünk pontosabbá és keményebbé tenni Békát, elsősorban pedig a balcsapottjait. Bár ő egészen más karriert futott be, mint én, a csapatbajnokságban sikerült őt meglepnem. Amikor nem ivott, kellemesen vagány, jó társasági lény volt. Így maradt meg bennem.

A koronatanú természetesen Béka második felesége, Marika, aki nem kevesebb mint 47 esztendőn keresztül élt vele házasságban. – 1966-ban ismerkedtünk meg, de akkor még nem ilyen villámgyorsan mentek a dolgok, mint mostanában – így Marika. – Nem első szóra kerültünk össze, hanem vagy egy évvel később, amikor egy villamoson jöttünk és elkísért egy darabig, onnan kezdve udvarolt nekem. Összeházasodtunk, majd 1968 novemberében megszületett fiunk, a kis Gyuszi. Neki ma már van egy tizenhat éves, Szonja nevű leánykája, aki a kick-box abszolút elkötelezettje. A férjem akkor már nem bokszolt, a Gránit gyárban anyagbeszerzőként foglalkoztatták. Ettől kezdve az ökölvívás minimális helyet kapott az életében. Próbálkozott az edzőséggel itt-ott, de hosszabb távon ez nem akart összejönni neki.

A nagy törést az 1997-ben elszenvedett agyi infarktus hozta meg az életében.

– Amikor bevitték az István kórházba, legfeljebb egy-két százalék esélyt adtak az életben maradására. Akkor még ő nagyon nagy küzdő volt, így az orvosok és a személyzet áldozatos munkájának köszönhetően folyamatosan és igen sokat javult az állapota. Sétáltunk, később keményen nyomta a pedált a szobakerékpáron is. A 2008-ban elszenvedett combnyaktörést követően hat centivel rövidebb lett az egyik lába. Ettől kezdve úgy tűnt, mintha már nem lenne ereje megint mindent a nulláról indulva elkezdeni. Amíg élt, folyamatosan sajnálkozott a 2003-ban kimúlt, a Vodka nevet viselt tacskónk elvesztésén. „Vodika” nagyon fontos volt neki és egyszerűen pótolhatatlan. Marika azt is elmondta, bár rengeteg problémát jelentett Béka hosszas betegségének kezelése, mégis nagyon hiányzik neki az elvesztett férj. Az a Török Gyula, aki kivételes balkezének köszönhetően eljutott az olimpiai bajnoki címig, de egybehangzó vélemények szerint sokkal többre is vihette volna. Bohém, olykor könnyelmű, rendkívül tehetséges emberként emlékezhetünk vissza rá.

(Szerző: Jocha Károly, fotó: MTI)

A Sport 2014 a Líra könyvesboltjaiban kapható 7940 forintért.