Tokió 2020: háromnapos szeminárium volt az első hivatalos esemény

Egy éve kapta meg Tokió az olimpiai rendezést

2014. 09. 08.
Megosztás

Egy éve nyerte el Tokió a 2020-as nyári olimpia rendezési jogát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Buenos Aires-i kongresszusán.

A voksolás első körében Madrid esett ki, a végszavazáson pedig a japán főváros 60:36 arányban múlta felül a szintén szépreményű, „állandó” pályázó Isztambult.

Az egy évvel ezelőtti történésekre Mori Josiro, a szervezőbizottság januárban kinevezett elnöke így emlékezett vissza:

„A kongresszuson a tanácsadó testület első embereként voltam jelen, és minden túlzás nélkül állítom: amikor Jacques Rogge akkori NOB-elnök bejelentette, hogy Tokió ad otthont a 2020-as olimpiának, nos, az volt életem legemlékezetesebb pillanata” – mondta újságíróknak a 77 éves sportvezető, aki 2000-2001-ben Japán miniszterelnöke volt.

„Hatalmas megtiszteltetésként éltem meg, hogy időközben felkértek a szervezőbizottság elnökének. Mihelyst kineveztek, teljes együttműködést kezdeményeztem a tokiói és a nemzeti kormánnyal, valamint magánvállalatokkal, hogy egy valóban sikeres olimpiát készítsünk elő.”

Mori Josiro hozzátette, nagyon elégedettek amiatt, hogy a NOB koordinációs bizottsága mindent rendben talált a júniusi bejáráson, hátradőlniük viszont nem szabad.

„A csapatunk minden erejével azon van, hogy emlékezetes olimpiát rendezzünk, és mindenki megtapasztalja a japánok szívélyes vendéglátását. Kemény munka vár ránk, de állunk elébe!”

Kritika is éri azonban a szervezőket, hiszen egyre nagyobb a helyiek ellenállása a Nemzeti Stadion újjáépítésével kapcsolatban: túl nagynak és túl drágának találják a tervezett arénát, amely szerintük a városképbe sem illeszkedne.

A rendezők emellett több sportág versenyhelyszínein is változtatnának a költséghatékonyság jegyében, ami a többi közt a kajak-kenut, a kosárlabdát, a tollaslabdát és a vitorlázást érintené.

A szervezőbizottság összetételét szintén rengetegen bírálják, mondván, a tagok túl idősek és túlságosan a férfiak dominálnak, ahelyett, hogy az új gondolatoknak teret engednének.


(MOB)