Egy győzelemre a bajnoki címtől az egri lányok, a férfi bronz összecsapáson szegedi előny

Egy győzelemre a bajnoki címtől az egri lányok, a férfi bronz összecsapáson szegedi előny

2013. 05. 15.
Megosztás

A második mérkőzést is a címvédő Eger nyerte a Szentes ellen a női vízilabda-bajnokság döntőjében, így összesítésben 2-0-ra vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.

Az egriek a mérkőzés elejétől fogva jóval meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak, mint a szentesiek: a vezetés megszerzését követően hol egy, hol két góllal álltak jobban vendéglátóiknál. 6-4 után a második negyed hajrájában előbb 8-4-re, majd 9-5-re elhúztak.

A harmadik játékrészben még kilátástalanabbá vált a szentesiek helyzete, mivel az egriek ötgólosra növelték a különbséget, elsősorban a négyszer is eredményes Keszthelyi Rita és a három-három alkalommal betaláló Czigány Dóra és Antal Dóra jóvoltából. Velük hazai részről csak a triplázó Miskolczi Ibolya tudta tartani a lépést.

A negyedik negyedben még volt egy hazai fellángolás, aminek 12-9-es felzárkózás lett az eredménye, Antal gólja azonban véget vetett a szentesi reményeknek. Végül 13-10-re nyert az Eger, és akár a bajnoki címvédést is kiharcolhatja a harmadik meccsen, amelyet a felek szerdán 19.30-tól vívnak az egri Bárány-uszodában.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
Hungerit Szentesi VK - ZF-Eger 10-13 (2-4, 3-5, 2-3, 3-1)
a legjobb góldobók: Miskolczi 3, illetve Keszthelyi, Antal 4-4

A Szegednél az előny a bronzcsatában

A Szeged jutott előnyhöz a férfi vízilabda-bajnokság rájátszásában a bronzéremért zajló, két győzelemig tartó párharc nyitómeccsének megnyerésével.

A keddi mérkőzésen, amelynek a Szegedi Sportuszoda adott otthont, a magabiztosabb vendégek 2-0-ra, majd 5-1-re elhúztak. A nagyszünetig valamelyest javított kilátásain az alapszakaszgyőztes csongrádi csapat, 5-3-ra szépített.

A harmadik szakaszban maradt a kétgólos különbség (4-6), a negyedik negyed elején azonban 6-5-re feljöttek a hazaiak. A Szeged nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de a piros-kékek olimpiai bajnok centere, a másodszor is eredményes Steinmetz Ádám révén fővárosi gól született a negyedik játékrész derekán (5-7).

A vendéglátók háromszoros ötkarikás aranyérmes centere, a szintén duplázó Molnár Tamás zárkóztatta közelebb csapatát, majd az ő gólpassza nyomán lett 7-8, szűk két perccel a vége előtt pedig utol is érte ellenfelét a Szeged Decker Ádám révén (8-8).

A csattanót a hazaiak légiósának, Aljosa Kunacnak a gólja jelentette, így a Szeged várhatja előnnyel a folytatást.

A 3. helyért, 1. mérkőzés:
A-Híd Szeged VE - TEVA-Vasas 9-8 (1-3, 2-2, 1-1, 5-2)
a legjobb góldobók: Molnár T., Younger, Kunac 2-2, illetve Vámos, Öler, Steinmetz Á. 2-2

A második meccset pénteken játsszák a Komjádi uszodában (19.30).

További eredmények:

a 9-11. helyért, 4. forduló:
Juniorválogatott-OSC 6-10 (3-3, 1-3, 0-2, 2-2)
legjobb góldobók: Kovács G., Dőry 2-2, illetve Tiba 3

a 12-14. helyért, 4. forduló:
Kaposvár - FTC-Waterpolo 8-4 (3-1, 2-1, 2-0, 1-2)
legjobb góldobók: Burburan 3, illetve Illés 2

(Forrás: MTI)