Az olimpikonoknak erőfelmérő az Eb

Egy hetedik és egy nyolcadik hely a vasárnapi mérleg az EB-n

2012. 06. 18.
Megosztás

A női párbajtőrcsapat a hetedik, a férfi kardválogatott pedig a nyolcadik helyen végzett vasárnap az olaszországi vívó Európa-bajnokságon, Legnanóban.

A Szász Emese, Takács Emese, Antal Edina, Budai Dorina összeállítású együttes a 16-os táblán három tussal legyőzte a franciákat, majd a negyeddöntőben tizenkettővel kikapott a gyakorlatilag végig vezető orosz alakulattól. Ezt követően az olaszokkal szemben is alulmaradtak a magyarok – pedig az utolsó pár előtt még vezettek –, majd a helyosztón legyőzték a svédeket.

A Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Gáll Csaba alkotta kardválogatott a negyeddöntőben kezdte szereplését, amelyben héttalálatnyi különbséggel kikapott a szakág egyik jelenlegi legerősebb alakulatától, az olasztól. Ezután az ukránoktól is vereséget szenvedtek a magyarok, végül – biztos vezetést leadva, egyetlen tussal – a franciáktól is.
Hétfőn a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők egyéni versenyeit bonyolítják le.

VÍVÓ EB, LEGNANO
NŐI PÁRBAJTŐR
A 16 KÖZÖTT:
Magyarország–Franciaország 31–28
NEGYEDDÖNTŐ:
Oroszország–Magyarország 43–31
AZ 5–8. HELYÉRT:
Olaszország–Magyarország 44–37
A 7. HELYÉRT:
Magyarország–Svédország 40–33
ELŐDÖNTŐ:
Románia–Észtország 45–37, Oroszország–Ukrajna 45–33
3. HELYÉRT
Észtország–Ukrajna 34-32
DÖNTŐ
Románia–Oroszország 41-42
Európa-bajnok: Oroszország (Violetta Kolobova, Tatiana Logunova, Lyubov Shutova, Anna Sivkova), 2.Románia (Anca Maroiu, Simona Gherman, Ana Branza, Maria Loredana Dinu), 3. Észtország (Irina Embrich, Erika Kirpu, Kristina Kuusk, Julia Beljajeva), 4.Ukrajna, 5.Olaszország, 6.Németország, 7.Magyarország, 8.Svájc

FÉRFI KARD
NEGYEDDÖNTŐ:
Olaszország–Magyarország 45–38
AZ 5–8. HELYÉRT:
Ukrajna–Magyarország 45–40
A 7. HELYÉRT:
Franciaország–Magyarország 45–44
ELŐDÖNTŐ:
Oroszország–Olaszország 45–36, Románia–Németország 45–34
A 3. HELYÉRT:
Olaszország–Németország 43-45
DÖNTŐ:
Oroszország–Románia 45-42
Eb (12): Oroszország (Nikolay Kovalev, Veniamin Reshetnikov, Alexey Yakimenko,Oavel Bikov), 2.Románia (Florin Zalomir, Alexandru Siriteanu, Rares Dumitrescu, Tiberiu Dolniceanu), 3.Németország (Max Hartung, Nicolas Limbach, Matyas Szabó, Benedikt Wagner), 4.Olaszország, 5.Fehéroroszország, 6.Ukrajna, 7.Franciaország, 8.Magyarország

(Forrás: MTI)