Egy lépés Szocsi felé: elődöntős a férfi váltó

2013. 11. 09.
Megosztás

Az 1000 méteres selejtezőket a nőknél csak Heidum Bernadett, míg a férfiaknál Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor vette sikerrel a rövidpályás gyorskorcsolyázók torinói olimpiai kvalifikációs világkupa-versenyének pénteki napján.

A gyengébbik nem küzdelmeiben Darázs Rózsa a második körben, míg Keszler Andrea a harmadikban búcsúzott, Heidum viszont mindháromszor második lett futamában, így hétvégén a legjobb 17 között folytathatja ezen a távon. Keszler a 28., Darázs Rózsa a 35. helyen fejezte be ezt a távot.

A férfiaknál a háromfordulós selejtezőben Béres Bence "vérzett el" az utolsó körben, míg Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor egyaránt magabiztosan került a táv legjobb 28 versenyzője közé. Béres a 36. helyen végzett.

A váltó versenyek selejtezőiben a hölgyek 3000m-es váltó versenyén a női négyest a negyeddöntőben szabálytalanság miatt kizárták, így az olimpiai szereplésük esélye is elszállt.

A férfiak viszont kitűnően szerepeltek, hiszen a selejtező futamban nagy bravúrt végrehajtva megelőzték a koreai és japán váltót is, majd a negyeddöntőben Kanada mögött másodikként vették sikerrel a futamot, így vasárnap a legjobb nyolc között harcba szállhatnak a döntőért.

Az olimpiai kvóták megszerzése szempontjából a torinói, valamint a jövő hétvégén az oroszországi Kolomnában sorra kerülő vk-n elért eredmények számítanak. Az 500 és 1000 méteren 32, 1500-on 36, a váltóknál pedig nemenként 8 kvóta talál gazdára.

Egyéniben a két vk-n elért eredmények összesítése után derül majd ki, hogy kik azok, akik beférnek a kvótás helyekre, azaz a legjobb 32-be, illetve a leghosszabb távon az első 36-ba. A korcsolyázók az országuknak szereznek indulási jogot, s ha valamelyik távon három versenyző is kvótás pozícióban zár a két vk összesített eredményei alapján, akkor az adott nemzet egyéniben három főt indíthat a jövő februári szocsi olimpián.

A váltóknál szintén a torinói és a kolomnai futamok eredményeit összesítik majd, s nemenként az első nyolc helyen végzett ország stafétái szereznek kvótát a játékokra. A váltók 4+1 fősek, de az egyéniben és csapatban is indulási jogot szerzett nemzetek sem indíthatnak többet öt versenyzőnél, ideális esetben tehát nemenként 5, azaz összesen 10 fős lehet egy-egy szocsiba utazó rövidpályás válogatott.

Közvetítés az ISU honlapján (14:00) az eseményről itt megtekinthető.

Eredmények:

Férfiak:

1000m (82 induló)
Elselejtezők:
2 futam: 1.CHATAIGNIER Maxime (francia) 1:30.412, 2.BÉRES Bence 1:30.546
17 futam: 1.PARK Se Yeong (koreai) 1:30.335, 2.LIU SHAOLIN Sándor 1:30.556
19 futam: 1.COURNOYER Charle (kanadai) 1:29.763, 2.KNOCH Viktor 1:29.876
Selejtezők:
1 futam: 1.SIN Da Woon (koreai) 1:30.186,...3.BÉRES Bence 1:30.445
3 futam: 1.WU Dajing(kínai) 1:29.871, 2.LIU SHAOLIN Sándor 1:29.957
8 futam: 1.KNOCH Viktor 1:29.506
Előfutamok:
3 futam: 1.COURNOYER Charle (kanadai) 1:28.023, 2.KNOCH Viktor 1:28.189
5 futam: 1.WU Dajing (kínai) 1:27.565, 2.LIU SHAOLIN Sándor 1:27.902
6 futam: 1.CREVELING Chris (amerikai) 1:27.180,...BÉRES Bence 1:28.098

5000m váltó:
Előfutamok:
5 futam: 1.Magyarország (BÉRES Bence,BURJÁN Csaba,KNOCH Viktor.LIU SHAOLIN Sándor) 6:54.826, 2.Korea 6:54.940, 3.Japán 6:56.091
Negyeddöntők:
3 futam: 1.Kanada (GILDAY Michael,HAMELIN Charles,HAMELIN Francois,JEAN Olivier) 6:51.222, 2.Magyarország (BÉRES Bence, BURJÁN Csaba, KNOCH Viktor, LIU SHAOLIN Sándor) 6:52.391, 3.Nagy-Britannia 6:52.877 , Németország kizárva

A vasárnapi elődöntőben:
1 futam: Egyesült Államok, Hollandia, Olaszország, Magyarország
2 futam: Oroszország, Kína, Franciaország, Kanada

A váltók további sorrendje:
9.Nagy-Britannia, 10.Japán, 11.Korea, 12.Németország, 13.Lengyelország, 14.Ausztrália, 15.Kazahsztán, 16.Ukrajna, 17.Törökország, 18.Bulgária


Nők:

1000m (66)

Előselejtezők:
2 futam: 1.PARK Seung-Hi (koreai) 1:37.392, 2.DARÁZS Rózsa 1:37.793
12 futam: 1.CHRISTIE Elise (brit) 1:34.593, 2.KESZLER Andrea 1:35.270
14 futam: 1.ST-GELAIS Marianne (kanadai) 1:34.499, 2.HEIDUM Bernadett 1:34.616
Selejtezők:
1 futam: 1.BELYAKOVA Olga (orosz) 1:32.783, 2.HEIDUM Bernadett 1:32.877
7 futam: 1.CHRISTIE Elise GBR (brit) 1:35.449, 2.KESZLER Andrea 1:37.144
12 futam: 1.LI Jianrou (kínai) 1:38.208,...DARÁZS Rózsa 1:38.526
Előfutamok:
1 futam: 1 .PARK Seung-Hi (koreai) 1:32.104, 2.HEIDUM Bernadett 1:32.382
7 futam: 1.TER MORS Jorien (holland) 1:31.236,....4.KESZLER Andrea 1:32.810

3000m váltó:
Előfutamok:
1 futam: 1. Kína 4:15.767, 2.Oroszország 4:19.175,...Magyarországot kizárták (DARÁZS Rózsa, HEIDUM Bernadett, KESZLER Andrea,KÓNYA Zsófia)

Az elődöntők párosítása:

1 futam: Olaszország, kanada, Oroszország, Egyesült Államok
2 futam: Kína, Hollandia, Korea, Japán

A további sorrend:
9.Nagy-Britannia, 10.Németország, 11.Lengyelország, 12.Bulgária, 13.Ukrajna. Magyarország kizárva, helyezetlen

(Forrás: MTI / MOB)