Egy millió forintos különdíj, nevezési zárlat a váltóknál

Egy millió forintos különdíj, nevezési zárlat a váltóknál

2012. 10. 05.
Megosztás

Az október 7-én Budapesten sorra kerülő 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivált szervező BSI tájékoztatása szerint nemcsak az egyéni maratonfutásban, ahol minden korábbit felülmúlva már eddig több mint 4000 nevezés futott be, de a váltókban is megdőlt a rekord, mivel az eddigi nyolcszázzal szemben idén 1100 váltó nevezett.

Emiatt a szervező bizottság bejelentette, hogy a váltókban további nevezésre már nincs lehetőség!

A verseny egyben országos magyar bajnokság is, ahol a hazai csúcsot megdönteni képes atléta egy millió forintos jutalomra számíthat. A rekord nélküli győzelemért 150ezer Ft. üti az első helyezett férfi és nő markát.

Igen erős csapatokkal képviselteti magát a művészvilág is a futófesztiválon, az Operaház például négy csapatot is indít, az egyikben a new yorki maratonra készülő Miklósa Erikával, de nevezett a Vígszínház váltója is és szinte az utolsó pillanatban befutott Fenyő Iván (a képen), a "Szabadság, Szerelem " című film főszereplőja nevezése is. Ő a legkeményebb távot a 42195 méteres maratont választotta ellenfeléül.

(Forrás: MTI)