Egy nap, amely (majdnem) mindent megváltoztatott

Egy nap, amely (majdnem) mindent megváltoztatott

2013. 01. 15.
Megosztás

Az idei Dakar leghosszabb napja, és az egyik legnehezebb.

Legalábbis ezt bizonyítja, hogy jó néhány éllovasnak gondja akadt – köztük volt a motoros, valamint a kamionos éllovas (David Casteu illetve Gerard de Rooy), továbbá az autós összetett második Nasszer al-Attijah. És magyar szempontból sajnálatos, hogy Szalay Balázst is újra megtréfálta a technika ördöge.

Egy nap, amely (majdnem) mindent megváltoztatott. A gondoknak se szeri, se száma nem volt – és sajnos ez alól a mieink sem képeztek kivételt. Mert persze, rosszul esik a szurkolóknak, hogy úgy tűnik, vége az ádáz csatának Stéphane Peterhansel és Nasszer al-Attijah között (annál az egyszerű oknál fogva, hogy a katari autója többször is megállt a szakaszon). Meg azt is sokan sajnálják, hogy a fenegyerek Guerlain Chicheritnek is gondja volt az autóval. A magyar szurkolók azonban elsősorban a mieinkre figyeltek, akik közül magyar idő szerint éjjel fél egyig egyedül a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős ért célba, méghozzá az 50. helyen.

Az Opel-páros sokkal, de sokkal jobb eredményt várt ennél, de sajnos megint támadt egy kis problémája – és csakúgy, mint néhány nappal ezelőtt, megint a kormányművel. Ahogy akkor, most is két szakaszra osztották a napot a rendezők, s ahogy akkor, most is az elsőn ment tönkre valami a kormányműben, ami miatt nem volt szervó. Szalay Balázs így ismét csak kénytelen volt küzdeni az elemekkel – mert azt már egyszer megtapasztalta, milyen nehéz is szervó nélkül vezetni ezt a versenygépet.

A másik két magyar páros közül Sebestyén Sándor a 80., Pócsik László a 81. pozícióban haladt át a cél előtti utolsó ellenőrző ponton, vagyis ők is haladnak a maguk útján – együtt, ahogyan azt már az utóbbi napokban megszokhattuk.

Ami a motorosokat illeti: David Casteu aligha gondolta, hogy nem valamelyik riválisa nehezíti majd meg a dolgát, hanem egy tehén. Az összetett versenyben vezető motorosnak, aki nyilvánvalóan a fellegekben járt a szünnapon, elég hamar vissza kellett térnie a földre – de egészen konkrétan. A francia versenyző (aki első nemzetközi sikerét éppen hazánkban, a 2008-as Közép-Európa-ralin aratta) a hétfői első szakaszon elütött egy tehenet, majd miután még a tankjával is gondja támadt, a 85. helyen ért célba. Ezzel elveszítette esélyét a győzelemre. A négyszeres Dakar-bajnok Cyril Despres viszont közel került hozzá – noha nem ő, hanem Ruben Faria vette át a vezetést az összetettben. A francia viszont a motorcsere miatti 15 perces büntetése dacára a második helyen tanyázik – abszolút lőtávolságon belül. És tudjuk, ez nála mit jelent...

A kamionosoknál is a fordulat napja volt ez: Gerard de Rooynak előbb a turbóval támadtak gondjai, majd defektet kapott, majd megint a technika ördöge érte utol – a lényeg, hogy összességében körülbelül másfél órát veszített, ami azt is jelentette számára, hogy lecsúszott az élről. A vezető helyet az oroszok üdvöskéje, a találóan csak Cárevicsnek becézett Eduard Nyikolajev vette át a Kamaz-csapat színeiben. (A Cár, ugye, a hétszeres győztes Vlagyimir Csagin volt, az ő nyomdokain halad most a fiatal orosz...)

A Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió az idei legjobb eredményét elérve a 21. helyen teljesítette a szakaszt. Ezen a napon amúgy a kamionosok végeztek a leghamarabb, míg a mezőny többi része két szelektív szakaszt teljesített, addig ők „csak" egyet. De azért az sem volt piskóta – egészen pontosan 293 kilométer!

„Köves, hegyi szakaszt jelöltek ki számunkra a rendezők, ami mindemellett nagyon gyors is volt, ami egyik-másik kamionon meg is látszott. Az egyik vetélytársunk leesett az út mellé, a másiknak kitört a szélvédője, szóval akadtak gondok. Mi a szokásos, biztonságos üzemmódban közlekedtünk, igaz, amennyire tudtunk, azért siettünk" – mondta az összetettben 32. Darázsi, aki még azt is hozzátette, körülbelül nyolcvan kilométeren keresztül feltartotta őket az előttük induló, de egyszerűen nem lehetett előzni, mert a pályán mindössze egy nyomvonal volt, s csak ritkán értek nyílt terepre.

DAKAR-RALI 9. SZAKASZ, TUCUMÁN–CÓRDOBA (ÖSSZTÁV: 852 KM, EBBŐL SZELEKTÍV SZAKASZ: 593 KM)

Autósok: 1. „Nani” Roma, Michel Périn (spanyol, francia Mini All4) 5:36:28, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Mini All4) 4:11 p h., 3. Terranova, Fiuza (argentin, BMW X5) 6:54 p h., ...50. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:40:56 ó h.

Motorosok: 1. Cyril Despres (francia, KTM) 5:41:36, 2. Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 4:03 p h., 3. Botturi (olasz, Husqvarna) 5:14 p h.

Kamionosok (össztáv: 852 km, ebből szelektív szakasz: 293 km): 1. Ales Loprais, Serge Bruynkens, Radim Pustejovsky (cseh, Tatra) 3:18:32, 2. Versluis, Schuurmans, Damen (holland, MAN) 7 másodperc hátrány, 3. Karginov, Devjatkin, Mokejev (orosz, Kamaz) 1:36 p h., ...21. Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert (magyar, MAN) 32:11 p h.

Az összetettben

Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret 22:11:43, 2. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 49:31 p h., 3. Novickij, Zsilcov (orosz, Mini All4) 56:03 p h., ...26. Szalay, Bunkoczi 8:58:42 ó h.

Motorosok: 1. Ruben Faria (portugál, KTM) 25:57:12, 2. Despres 5:23 p h., 3. López Contardo (chilei, KTM) 9:03 p h.

Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Szergej Szavosztyin, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 23:10:20, 2. Kolomy, R. Kilián, D. Kilián (cseh, Tatra) 17:56 p h., 3. Margyejev, Beljajev, Mirnij (orosz, Kamaz) 33:32 p h., ...32. Darázsi, Vörös, Szalai 14:16:03 ó h.

(Forrás: TóthAnita/NSO)