Egy tölgyfacsemete kalandos útja

Egy tölgyfacsemete kalandos útja

2013. 12. 03.
Megosztás

Az 1936-os berlini olimpián a bajnokok – mint tudjuk – tölgyfacsemetét kaptak.

Harangi Imre ökölvívónk fácskáját szétválasztva két településen Hajdúsámson és Nyíradony községben ültették el, mivel a településhatáron van a szülői ház. A fácska terjedelmes tölgyfává növekedett.

A Nyíradonyi Olimpiai Kör tanulói a lehullott makkokat meggyökereztették, kis cserjévé növesztették. 2008-ban az olimpiai körök vezetőinek országos tanácskozásán a résztvevőket egy-egy cserjével lepték meg. A Várpalotai OBK elnöke, Poór Gyula saját kertjében elültette, gondosan ápolta.

Harangi Imre 100. születésnapjára ez évben emlékeztünk. Az elnök ennek az évfordulónak a tiszteletére a tölgyfácskát a várpalotai Bartos Sándor Általános Iskola részére ajánlotta fel. Pócsik József igazgató – aki az olimpiai kör alapító tagja – vezetésével a tanulók az iskola bejárata előtti részen alakították ki az emlékhelyet és ültették el a fácskát. A továbbiakban ápolják, gondozzák –ezzel is kifejezik az olimpiai családhoz való kapcsolódásukat.