Egyedi ifjúsági olimpiára készül az „innovatív” Lillehammer

Egyedi ifjúsági olimpiára készül az „innovatív” Lillehammer

2015. 04. 30.
Megosztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság koordinációs bizottsága befejezte negyedik, a 2016-os téli EYOF kapcsán Norvégiában tett látogatását. Tíz hónappal a második alkalommal megrendezendő multisportesemény előtt az Oeyer-környéki hegyvidéket bejáró küldöttség elégedetten távozott.

A lillehammeri szervezőbizottság a NOB tavaly elfogadott, Agenda 2020 reformcsomagjának számos elemét már alkalmazta az előkészületek során, valamint kiemelt jelentőséget tulajdonít Thomas Bach elnök kérésének, miszerint „meg kell találni a lehetőségeket, hogy az ifjúsági olimpián kisebb hangsúlyt fektessünk a protokollra”. A koordinációs bizottság üdvözölte a döntést, hogy az eredményhirdetéseket közvetlen az egyes versenyek után, az adott helyszínen tartsák, valamint a záróünnepséget fiatalosabb és lazább búcsúparty váltja fel.

A NOB koordinációs bizottságának elnöke, Angela Ruggiero elmondta: „A lillehammeri csapat kiváló munkát végez, kreatív és innovatív ötleteikkel nemcsak a költségek csökkentését segítik, de igazán egyedi ifjúsági olimpiát rendeznek. Érezni lehet a levegőben, hogy már 300 nap sem kell, és az ötkarika, az olimpiai szellem visszatér Norvégiába. A játékokhoz kapcsolódó, átfogó ifjúsági program biztosítja, hogy az örökség a téli EYOF végeztével is sokáig fennmarad. Az első perctől kezdve remek az együttműködés a norvég szervezőkkel!" – mondta Angela Ruggiero, a NOB koordinációs bizottságának elnöke.

Az olimpiai Agenda 2020 másik fontos javaslata, hogy az egyes ötkarikás események szervezői minél jobban vonják be a közösséget, a fiatalokat az országukban sorra kerülő sportrendezvény előkészületeibe. Ennek alapján Norvégiában mintegy 21 ezer fiatal lehet részese az ún. „Dream Day”-nek, melynek keretében a téli EYOF kapcsán különböző diszciplínákat próbálhatnak ki, zenei és művészeti irányzatokkal, érdekességekkel ismerkedhetnek meg.

A szervezés központjában természetesen ezúttal is a fenntarthatóság és az örökség koncepciója áll, hiszen több, az 1994-es lillehammeri téli olimpián szerepet kapó létesítményt immár a 2016-os téli EYOF-on hasznosítanak. A NOB koordinációs bizottsága szintén megelégedéssel tapasztalta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által 13,5 millió euróval támogatott sportolói falu is hamarosan teljesen elkészül – ezt a téli EYOF-ot megelőzően, majd az esemény végeztével is diákszállásként használják majd.

„A NOB biztosított minket, hogy jól haladunk az előkészületekkel. A nemzetközi szervezet rengeteget segít nekünk útmutatásával, és azzal, hogy nyitottak az ötleteinkre. Így, közösen egy kivételesen egyedi és nagyszerű lillehammeri játékokat hozhatunk létre” – fogalmazott Tomas Holmestad, a 2016-os téli EYOF szervezőbizottságának igazgatója.

Érdekesség, hogy Lillehammer ifjúsági nagykövete lesz Nagy Konrád gyorskorcsolyázó.