Egyelőre két magyar hajó a fináléban 200 méteren

Egyelőre két magyar hajó a fináléban 200 méteren

2013. 08. 31.
Megosztás

A péntek délutáni előfutamokból két magyar hajó tudta biztosítani a helyét a 200 méteres döntőkben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, a többiek a szombat délelőtti középfutamok során javíthatnak.

A legrövidebb táv előfutamai során három számban adódott lehetőség arra, hogy a legjobbak megspórolják maguknak a középfutamot.

Kezdésként a kenus Lakatos Zsanett élt is az eséllyel, második lett (az első három került egyenes ágon a legjobb kilenc közé), majd később a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos duó is ugyanezt tette, igaz, ők esélyeshez méltóan futamgyőzelemmel (itt csak ez ért egyből döntőt). A Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó ugyanakkor "pótvizsgára" kényszerül, miután az ő futamukban is csak az első hely ért finálét, s ők másodikként értek a célba. A többi számban nem lehetett egyből továbbjutni, az első pálya amolyan bemelegítésként, ismerkedésként szolgált.

Az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos Tótka Sándor első, a nők hasonló számában érdekelt, háromszoros ötkarikás bajnok Douchev-Janics (a címvédő és londoni aranyérmes új-zélandi Lisa Carrington mögött célba érve) és a kenus Lantos egyformán második, a Molnár Péter, Bán Kristóf kajak kettes pedig negyedik hellyel lépett a szombat délelőtti középfutamba.

A pénteki számok éremcsatáit vasárnap rendezik a vb-n, ez alól csak a női C-1 200 méter kivétel, ebben szombaton lesz a döntő.

A szombati versenynapon összesen tíz fináléra kerül sor a vb-n, mindegyikben lesz magyar érdekeltség.

A további program:

szombat:

10.00-10.50 200m középfutamok (K1 nők, C2 férfiak,K2 nők és férfik)
11.05-12.30 C és B döntők
12.00-13.45 200m középfutamok (C1 nők/férfiak, K1 férfiak)
Döntők:
15.25 -15.50 1000 m (K1 férfiak/nők,C1 férfiak, K2 férfiak)
15.55 K1 nők 500 m
16.10 C1 nők 200 m
16.30 K2 nők 500 m

vasárnap:

5000 m-es döntők 9.00
200 m-es döntők 11.00
500 és 1000 m-es döntők 14.30
váltó döntők 17.00

Az eredményeket on-line itt nyomon követheti.

A péntek délelőtti futamok történéseiről itt olvashatnak: Bravúr a klasszikus távokon

(Forrás: MTI)