Egyetlen sportlétesítmény sem épül csak az olimpia miatt

Egyetlen sportlétesítmény sem épül csak az olimpia miatt

2017. 01. 13.
Megosztás


A kormány által tavaly december végén elfogadott Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program megvalósulásával a 2024-es olimpiától függetlenül is megépülnek azok a sportlétesítmények, amelyekben a nyári játékok versenyeit is tartanák, tehát kizárólag az olimpia miatt nem szükséges építeni egyetlen sportlétesítményt sem - közölte csütörtökön az MTI-vel a budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatot előkészítő cég, a Budapest 2024 Zrt.

„Budapest azért pályázik a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokra, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elfogadott Agenda 2020, a gazdaságos olimpiák reformja újra esélyt teremt a közepes méretű nagyvárosok számára, hogy olimpiát és paralimpiát rendezzenek" - jelentette ki Fürjes Balázs, a magyar pályázat vezetője. Hozzátette, a gazdaságos olimpia reformjának jegyében Budapest azért pályázik eséllyel, mert 2024-ben Magyarországon az olimpiától függetlenül rendelkezésre állnak majd a szükséges sportlétesítmények. Kiemelte, hogy az elmúlt 15 évben, az olimpiától teljesen függetlenül az ország sportlétesítmény-fejlesztésének köszönhetően épült, illetve épül meg a Papp László Sportaréna, a győri Audi Aréna, a Veszprém Aréna, a debreceni Főnix Csarnok, a debreceni, ferencvárosi, székesfehérvári és diósgyőri stadion, valamint a vizes világbajnokságnak is otthont adó Dagály Úszóaréna.

„A kormány folytatja a 2012-ben megkezdett országos sportlétesítmény-fejlesztési programot, ennek következő eleme a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program, amely az olimpiától függetlenül valósul meg, hiszen a létesítményekre az olimpiától függetlenül szükség van az országban" - mondta Fürjes Balázs. Az olimpiai és paralimpiai pályázat vezetője hangsúlyozta, hogy Budapesten, mint Európa egyik kétmilliós fővárosában, nincs atlétikai stadion és korszerű atlétikai edzőcsarnok, nincs modern edző- és versenypálya a teniszezőknek, nincs korszerű BMX-es pálya és kerékpáros létesítmény és meglehetősen elavultak az evezős létesítmények is.

„A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program többek között ezeket a hiányosságokat pótolja az olimpiától függetlenül. A magyar olimpiai és paralimpiai pályázat erőssége, hogy pusztán az olimpia miatt semmilyen sportlétesítményt nem kell építeni, és szó nincs az olimpiai költségek elrejtéséről" - jelentette ki Fürjes Balázs.

A program 11 sportlétesítményt tartalmaz: Budapest Xtrém Szabadidőpark, Dunai Evezős Központ, Budapesti Atlétikai Stadion és szabadtéri pályák, fedett pályás atlétikai multifunkciós csarnok, új Budapesti Teniszközpont, új Budapesti Velodrom, Takács Károly Nemzeti Lövészeti Központ, Nemzeti Lovas Központ, új jégcsarnok, uszoda és futókör, BOK Sportcsarnok-új "B" csarnok, valamint a Népliget jelenleg is sportolásra hasznosított területe.

„Az egyedülálló és hiánypótló Kemény Ferenc Program része a több mint 10 éve tartó sikeres hazai sportfejlesztési törekvéseknek, és befektetés a jövőbe, amely a gyerekeink és unokáink egészségét szolgálja. A programban olyan sportlétesítmények szerepelnek, amelyek már régóta hiányoznak Budapestről, elég csak arra gondolni, hogy Budapest nem rendelkezett atlétikai stadionnal, teniszközponttal vagy BMX pályával" - nyilatkozta Mizsér Attila, Szöul olimpiai bajnok öttusázója, a 2024-es olimpiai pályázat sportigazgatója.

Mizsér hozzátette, hogy olimpia nélkül épült fel korábban a debreceni, a győri és a veszprémi sportcsarnok is. A szakember szerint mind a három hiánypótló sportberuházás volt a maga idejében és mindhárom fontos helyszíne a 2024-es olimpiai pályázatnak. Debrecen röplabda-, Győr kosárlabda-, Veszprém kézilabda-mérkőzések helyszínéül szolgál majd a tervek szerint. Szintén az olimpiától függetlenül valósul meg a Dagály Úszóaréna, ahol nyáron az egész világot vendégül látja Budapest a vizes világbajnokság keretében.

„Növelheti Budapest esélyeit az olimpiarendezésért vívott versenyben, hogy az ország elkötelezett a sportfejlesztés irányában, valamit a sport és az olimpiai mozgalom értékeinek terjesztésében - nyilatkozta Mizsér Attila. A sportigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy az új fejlesztések a magyar sport erősödését eredményezhetik, akár több olimpiai érem megszerzését tehetik lehetővé.

„Evezésben és a kerékpáros számokban sok érmet osztanak az olimpián, ott lenne a helyünk sok esetben a dobogón. A Kemény Ferenc Program a többi között ezt a két sportágat is minden bizonnyal megerősíti az új Velodromnak és a Dunai Evezős Központnak köszönhetően" - mondta Mizsér Attila.

A sportigazgató hozzátette, a Kemény Ferenc Programra úgy kell tekinteni az olimpia vonatkozásában, mint amikor egy család új autót tervez vásárolni nyaralás előtt. „Azzal tervezik a nyaralást, azonban nem csak amiatt van szükség rá, az új kocsi hosszú évekig szolgálja majd az egész család kényelmét" - fejtette ki Mizsér, és kiemelte, a példához hasonlóan a Kemény Ferenc Program hosszú távon meghatározza Magyarország jövőjét, egy sportosabb nemzet kialakulását.

(MTI)