Újra összeállt a magyar sport parlamentje, Wladár Sándor alelnök lett

Egyre alakul Győrben az olimpiai falu

2017. 04. 18.
Megosztás


Napról-napra látványosan alakul a győri XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) infrastrukturális háttere. Készülnek a versenyek helyszínei, előrehaladott az olimpiai falu is. A magyar csapat szállását már „kinézte” a csapatvezetés. A beruházásokat a jövő héten a Magyarországra érkező csapatvezetők is megtekinthetik.

Kedden Győrbe látogatott Fábián László sportigazgató és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, a nemzeti olimpiai bizottságokat kiszolgáló NOC Services vezetője is.

„Jövő héten többnapos szemináriumra, az úgynevezett Chefs de Mission Seminar-ra Győrbe látogatnak a résztvevő országok csapatvezetői. Ezt megelőzően természetesen mi is bejárjuk a helyszíneket, hiszen a magyar vendéglátók fogják a delegációknak bemutatni azokat. Alaposan szemügyre vettük a szálláslehetőségeket is. Két olimpiai falu áll majd a küldöttségek rendelkezésére, a magyarok több mint kétszázan lesznek, köztük 152 fiatal sportoló. Az egyik falu az egyetem kollégiumrendszerében van kialakítva, lesz felújított és most épült szárny is, a másik attól nem messze, egy később lakásokként értékesíthető épületben várja majd a nemzeti csapatokat. Az Európai Olimpiai Bizottság megkért minket, mint vendéglátó országot, hogy tanusítsunk önmérsékletet, és ne a legjobb, legkonfortosabb szálláshelyeket foglaljuk le magunknak. Ezt betartva, de a sportolóink kényelmét is szem előtt tartva természetesen optimális megoldásra törekszünk. A kollégium új részében, csöndes környezetben, közel a kajak-kenu-pályához találtunk ideális lehetőséget a magyar csapatnak” - tájékoztatott Fábián László.

A beruházások, létesítmények műszaki átadása május 31-én várható.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)