Együttműködés a főváros és az NSK között a magyarországi vizes vb-k előtt

Együttműködés a főváros és az NSK között a magyarországi vizes vb-k előtt

2013. 12. 11.
Megosztás

A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta a 2017-es junior és a 2021-es felnőtt vizes világbajnokság megrendezéséhez kapcsolódó együttműködési megállapodást, amelyet a Nemzeti Sportközpontokkal köt.

Az önkormányzat és az NSK között létrejött egyezség lényege, hogy Budapest az eseményekkel kapcsolatos beruházás elvégzéséhez szükséges minden közgyűlési döntés, hatáskörébe tartozó határozat és jognyilatkozat, illetve egyéb intézkedés megfelelő időben történő előkészítésében együttműködik azért, hogy az NSK a beruházást időben megkezdhesse.

A főpolgármesteri hivatal közleménye mindezek mellett kiemeli, hogy a felek között "rendszeres stratégiai és folyamatos operatív kapcsolattartás lesz".

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség júliusban adta Magyarországnak - és elsősorban Budapestnek - a 2017-es és a 2021-es esemény rendezési jogát. A Dagály strandfürdő területén 2013 és 2016 között, az első ütemben egy 5000 férőhelyes, fix lelátós uszodakomplexum épül meg, ezt a második ütemben, 2021-ig ideiglenesen 15-18 ezer fősre bővítik, és kiépítik a vb megrendezéséhez szükséges infrastruktúrát, illetve a kiszolgáló létesítményeket. A tervezési munkát az NSK szakemberei végzik.

(Forrás: mti)