Együttműködési szerződést kötött az Olimpiai Bajnokok Klubja a Budapesti Diáksport Szövetséggel

Együttműködési szerződést kötött az Olimpiai Bajnokok Klubja a Budapesti Diáksport Szövetséggel

2013. 06. 18.
Megosztás

A Budapesti Diáksport Szövetség és az Olimpiai Bajnokok Klubja együttműködési megállapodását a két elnök Varga András és Nébald György írta alá.

Az aláírásnál jelen volt Pinnyei Richárd főtitkár valamint Bodnár András és Ihász Kálmán aranyérmesek jelenlétében.

A bajnokok – amint a megállapodásban olvasható – elsőszámú célkitűzésként szeretnék személyes példamutatással minél több fiatallal megismertetni a rendszeres sportolás örömeit, ösztönözni őket az egészséges életmód követésére. Ennek érdekében a megállapodás alapján vállalják, hogy a 2013-14-es tanév kezdetétől negyedévenként szövetség által javasolt két-két iskolában élménybeszámolót tartanak.

- Pályafutásunk idején valamennyien sok támogatásban részesülünk a társadalomtól és társaimmal együtt ugy érezzük ezt most viszonoznunk kell. át kell adni tapasztalatainkat a fiataloknak, sportszerűségre, bajtársiasságra, kitartásra, szorgalomra kell nevelnünk a jövő nemzedékét – summázta véleményét Nébald György, az aláírást követő baráti beszélgetés során.

- Varga András a Bp. Diáksport Szövetség elnöke pedig, őszinte köszönetét tolmácsolta a lehetőségért és arról biztositotta Nébald Györgyöt, hogy a diákok megkülönböztetett tisztelettel és érdeklődéssel várják ősztől az olimpiai bajnokokat.