Elbúcsúztatták Arday Andort

Elbúcsúztatták Arday Andort

2015. 08. 30.
Megosztás

Augusztus 28-án mély részvét mellett búcsúztatták el Arday Andort a Külső-Kelenföldi Református Egyházközösség templomában. Az OTSH egykori főtanácsosa, aki hat olimpián dolgozott programfelelősként a magyar csapat mellett, augusztus 8-án hunyt el, életének 84. évében.

A volt sárospataki diák, majd TF-hallgató NB I-es kézilabdaedzőként és szakíróként is maradandót alkotott. Legismertebb művei: 6 x ötkarika (olimpiai olvasmány); Mosolyogva Sydneybe; A kézilabdázás technikája és taktikája; Kis kapuba nagy gólt; Csanádi-emlékkönyv; valamint a Magyar Olimpiai Akadémia kiadásában megjelent Csanádi Árpád emlékezete.

A református egyházi búcsúztatásán, ahol pataki diáktársai részéről külön elköszöntek tőle, a családtagjai mellett nagy számban megjelentek barátai, tisztelői, a MOB, a MOA, az EMMI, a TF képviselői.

Arday Andor hamvait családja hazavitte. Egy későbbi időpontban, a lakóhelyük közelében található templom elkészülő urnatemetőjében helyezik örök nyugalomra.

Nyugodjék békében! Emlékét megőrizzük!

(MOA-MOB/Győr Béla; fotó: Győr Béla)