Az utolsó simításokat végzik Rióban – képek, videó

Elbúcsúztatták az öttusázók mesterét

2020. 07. 02.
Megosztás


A Farkasréti temetőben csütörtök délelőtt végső búcsút vettek Benedek Ferenc öttusa mesteredzőtől. A gyászszertartáson az olimpiai családot többen képviselték, többek közt Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Fábián László sportigazgató, vagy az egykori tanítvány Balczó András, a Nemzet Sportolója.

Benedek Ferenc március 19-én, 94 esztendős korában hunyt el. A mesteredzőt a család mellett olimpiai bajnokok, tanítványok, sportvezetők is elkísérték utolsó útjára.

A ravatalnál Balog Zoltán református lelkész, korábbi emberi erőforrás-miniszter, a család nevében Benedek Ferenc fia, az öttusázók részéről pedig korábbi tanítványa, Maracskó Tibor búcsúzott.

A szertartáson részt vett az olimpiai bajnok testvér, Benedek Gábor, a szintén ötkarikás győztes Vörös Zsuzsanna, Németh Ferenc és a tanítvány Martinek János, továbbá Szombathelyi Tamás, Bakó Pál és Sárfalvy Péter, valamint Boros Péter korábbi miniszterelnök, Kiss Imre, a Csepel SC egykori első embere, az öttusaszövetség elnöke, Bretz Gyula és a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Győr Béla is.

Az utolsó úton a Csepel öttusázói zászlajukkal kísérték az egykori mestert.

Benedek Ferenc edzőként érte el kiemelkedő sikereit, jelentős szerepe volt a hazai öttusasport edzésmódszertani megújításában. 1953-tól a Csepel, majd a Bp-i Honvéd trénere. Az 1956-os olimpián a magyar öttusacsapat edzőjeként vett részt. 1965-ben a TF-en edzői, majd 1969-ben mesteredzői címet szerzett. Sportvezetőként tagja volt a Magyar Öttusa Szövetségnek, mellette szakíróként is elismert szerző volt, többek közt feldolgozta a magyar öttusasport történetét is, továbbá kiállítások is kötődnek személyéhez.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)