Elbúcsúztatták Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajítót

Elbúcsúztatták Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajítót

2014. 08. 29.
Megosztás

Családtagok, barátok, sportvezetők, olimpikonok, egykori sporttársak vettek végső búcsút augusztus 28-án délután a Szent István Bazilikában Németh Angéla olimpiai és Európa-bajnok gerelyhajítótól.

A kétszeres olimpikon, Mexikóváros 1968-as bajnoka hosszan tartó betegség után, augusztus 5-én hunyt el.


Horváth Zoltán, az olimpiai bajnoktárs kiván részvétet a családnak

A szertartáson részt vett Szabó Bence, a MOB főtitkára, Regőczy Krisztina, a MOB elnökségének tagja, a Nők a Sportban Bizottságának elnöke, Magyar Zoltán, a MOB alelnöke, Gyulai Miklós, a hazai atlétikai szövetség elnöke, dr. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes és dr. Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem Állatorvosi Tudományos Karának dékánja.

Az olimpiai bajnok atléta Ránkyné Németh Angéla először vezetője, majd tagja volt a MOB női bizottságának, testnevelésórát tartott az állatorvos-hallgatóknak, valamint több kitüntetése mellett Budapest díszpolgára is volt.


Az egyházi szertartást Schell György kanonok, címzetes apát, érseki esperes celebrálta.

A részvétnyilvánítók között voltak az atléták mellett a tornasport, a vívás, a labdarúgás, a kézilabda, a birkózás, a kosárlabda, az úszás, a vízilabda, a tájfutás és a sakksport képviselői.

Először a főváros képviseletében dr. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes búcsúzott a bajnoknőtől. Beszédében hangsúlyozta, hogy a város polgárai egy kiváló sportolót, tanárt, példás családanyát, egy példaképet vesztettek el.

Regőczy Krisztina, olimpiai ezüstérmes jégtáncos búcsúbeszéde


"A búcsúztatás nehéz feladat egy olimpiai bajnok temetésén. Valamennyien megrendülten vettük Ránkyné Németh Angéla halálhírét. Jómagam ezüstérmes olimpikonként veszek tőle búcsút a Magyar Olimpiai Bizottság és a MOB Nők a Sportban Bizottsága nevében.

A hírt már korábban ismerem, mégis eluralkodik rajtam a döbbenet: Németh Angéla nincs többé! Tudtuk, hogy nagyon beteg, de reménykedtünk, mert Ő példás küzdő! Angélával együtt dolgoztunk a Magyar Olimpiai Bizottságban 2011-től, amikor a Nők a Sportban Bizottság vezetője lettem. Az első bizottságvezető Angéla volt. 1999-től odaadó lendülettel és szellemiséggel vállalt részt abban, hogy közös erővel segítsük és szolgáljuk az olimpiai mozgalmat, erősítsük a nők jelenlétét és hozzájárulását a magyar sport sikereihez. A 2002. március 9-ei MOB közgyűlésen a „Nők Sportjáért” Életmű-díjat elsőként Ránkyné Németh Angéla vette át az atlétikához kötődő kiemelkedő és példamutató sportolói, sportszakemberi, sportvezetői életpályája elismeréséül.

"A nők elismerése ez a díj, saját korosztályom díja, most én vettem át, mert egyszerre nem lehet több ember kezébe adni, de rászolgált mindenki, aki dolgozott, gyereket vállalt vagy éppen olimpiai bajnok lett. Abban az időben dolgozni kellett, és bár létezett sportállás, én szerettem tanítani. Ez is az önmegvalósítás egyik formája. Egyébként is, ha az ember elér valamit, utána felelős minden tettéért...” - mondta a kitüntetés átvétele után.

Az 1968-as Mexikóvárosban rendezett XIX. Nyári Olimpiai Játékokon induló 167 magyar sportoló közül az első magyar érmet – ráadásul ARANYAT – a gerelyhajító Németh Angéla, az akkor friss diplomás testnevelő tanárnő nyerte. Tizenhat év után ismét magyar atléta állt a dobogó tetejére. A 22 éves Angéla az „öreg” versenyzők nyugalmával hajította gerelyét 60,36 m-re. A testnevelői pályához hűséges maradt, az Állatorvosi Egyetem hallgatóit oktatta, győzködte az egészséges életmód, a testkultúra értékeinek felismerésére. A hallgatói nem tudták, hogy olimpiai bajnok. „Miért kellene ismerniük a múltamat? Az az időszak az életem egy része volt, amely lezárult” - mondta. A kosárlabdázásban a férje révén jártas volt, meccsekre eljárt. A TV-ben mindent megnézett, a téli olimpiától kezdve a labdajátékokon át a fociig. „A jó focit nagyon szeretem. Talán az atlétikától távolodtam el a legjobban, mert „atletizálgatni” nem lehet...”

Többször beszélgettünk személyesen is, telefonon is, amikor átadta a bizottsági tagságról lemondó levelét. Jó kedélyét még akkor sem veszítette el, amikor már régen harcba állt a támadó kórral.

Emlékét őrizzük!"


Gyulai Miklós a szövetség nevében emlékezett. "Szeretett sportága sokat kapott Németh Angélától, egy olimpiai bajnokot, Európa-bajnokot, többszörös gerelyhajító csúcstartót vesztettünk el, de nekünk mindig is győztes marad, soha nem fogjuk elfelejteni" - fogalmazott az atlétaelnök.


Végezetül dr. Sótónyi Péter búcsúzott el szeretett kollégájától. Elmondta, az intézményben tanártársai és diákjai is rajongásig szerették. 27 évet töltött el az intézmény falai között. Mindig is arra törekedett, hogy a felsőoktatásban olyan sportos mozgáskultúrát kapjanak a hallgatók, hogy azt majd később is űzhessenek szabadidős tevékenységként. 2009-ben ment nyugdíjba, de utána is visszajárt az egyetemre, s most halála után egyik lánya veszi át helyét, s viszi tovább édesanyja elképzeléseit.

A szertartás végén a hallgatóság utoljára énekelte el a Magyar Himnuszt az olimpiai bajnok emlékére.


Varga János és dr. Nébeld György búcsúzik a bajnoktárstól

A mob.hu visszaemlékezése ide kattintva olvasható.

(MOB, fotók: Róth Tamás)