Elbúcsúztatták Sinkó Lajost

Elbúcsúztatták Sinkó Lajost

2018. 08. 08.
Megosztás


2018. augusztus 3-án, pénteken délután mély részvét mellett elbúcsúztatták a Kecskeméti Köztemetőben Sinkó Lajost.

A Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Körének tagja, a közismert gyűjtő 2018. július 23-án, 78 éves korában hunyt el. Fiatalabb korában több sportágat is kipróbált, de legsikeresebb a BMX területén volt. Országos hírű műhelyt alakított ki Kecskeméten, családjából is sportos családot nevelt. Bajnokok sorát készítette fel magyar és nemzetközi sikerekre. Országosan ismert sportrelikvia gyűjtő volt, főként a maga készítette bőreire gyűjtött aláírásai tették egyedivé. Nagy mennyiségű relikviát gyűjtött össze, 350 körüli aláírt bőrt hagyott örökül. Nagy álma volt a Kecskeméti Sportmúzeum létrehozása. Ez egy kiállító terem formájában pár hónapon belül megvalósul a városban. Betegágyából felkelve még láthatta a majdani kiállító termet, elmondhatta a helyszínen elgondolásait. A megnyitót már nem érhette meg.

A római katolikus szertartás szerinti végső búcsú után a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre nevében Grosán Pál tanár úr, az ismert sportkönyv író, a kör titkára méltatta az elhunytat. Bejelentette, hogy az őszre tervezett megnyitás után a kiállító terem Sinkó Lajos nevét fogja viselni.

A MOB koszorúját Győr Béla, a MOB Emlék és Hagyományőrző Albizottság vezetője, a MOA megbízott ügyvezetője helyezte el a ravatalnál.

Nyugodjék békében! Az emlékét megőrizzük!

(MOB-MOA/Győr Béla)