Elbúcsúztatták Vásárhelyi Editet

Elbúcsúztatták Vásárhelyi Editet

2019. 02. 20.
Megosztás


Az Árpádházi Szent Margit Plébániatemplomban végső búcsút vettek Perényiné Vásárhelyi (született Weckinger) Edittől február 19-én. Az olimpiai ezüstérmes tornászra Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékezett.

Vásárhelyi Edit életének 96. esztendejében, január 31-én hunyt el.

Kulcsár Krisztián búcsúztatójában azt mondta, az olimpiai ezüstérmes, világbajnok tornász elvesztésével az olimpiai család ismét szegényebb lett.

„Hogy sportoló lettél, talán a kispesti labdarúgóból sportvezetővé lett édesapád érdeme, hisz ő íratott be a tornászok közé. Tehetséged csakhamar a válogatottba sorolt. Tagja lettél a londoni olimpia ezüstérmes csapatának, majd a helsinki olimpián – amit sikerei alapján a magyar sport a legeredményesebb olimpiájaként jegyez – összetett csapatezüstöt nyertél, a kéziszer-csapattal pedig bronzot. '54-ben, Rómában a kéziszer-csapattal világbajnokságot nyertél, összetett csapatban másodikok lettetek. A melbourne-i olimpia előtt egy sérülés miatt búcsúztál a versenyzéstől. Pályafutásod során olyan neves budapesti klubokhoz kötődtél, mint a Nemzeti Torna Egylet, a Postás és a Vasas. Sporteredményeidet állami kitüntetésekkel jutalmazták, kiváló sportolóként, érdemes sportolóként ismertek el.

Hivatásodnak tartottad a hitoktatást és a könyvelést, de a sportágtól el nem szakadva tornát vezettél, edzősködtél. Amíg egészséged engedte, eleget tettél a meghívásoknak, jókat beszélgettél, együtt ünnepeltél egykori sporttársaiddal, olimpikontársaiddal; részt vettél iskolai ünnepségeken, ahol a diákok példaképként köszönthettek. Büszkén viselted a MOB kitűzőjét, tudtad, közösséghez tartozol, az olimpiai család tagjai közé. Az utóbbi években azonban el-elmaradoztál, érthető, hisz' túl voltál a kilencvenen, a szervezeted pihenésre intett" - fogalmazott a MOB elnöke.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)