Atlétaként folytatja a háromszoros paralimpikon erőemelő

Elégedett a nemzetközi szövetség a paraerőemelő Eb szervezésével

2015. 11. 25.
Megosztás

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) erőemelő bizottsága elégedett az egri paraerőemelő Európa-bajnokság szervezőinek munkájával - hangzott el az esemény keddi sajtótájékoztatóján.

"Több mint 20 évvel ezelőtt jártam először Magyarországon, akkor még versenyzőként" - mondta Jon Amos, az IPC erőemelő bizottságának elnöke. "Azóta rengeteget fejlődött a parasport. Eger kiváló adottságokkal rendelkező, gyönyörű város, a szervezők fantasztikus munkát végeztek az előkészületek során, egy rossz szavunk sem lehet a körülményekre."

"Munkatársaim rengeteget dolgoztak az elmúlt hónapokban, csak köszönet jár nekik" - emelte ki Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. "Ugyanígy meg kell köszönnünk az IPC-nek a bizalmat és Egernek, hogy már évek óta a magyar parasport fellegvára. Azt kívánom, hogy minél több sportolónk érjen el olyan eredményt, amellyel jogot szerez a részvételre a jövő nyári riói paralimpián."

Szabó László hozzátette, az idei Eb az eredmények mellett az Újpest korábbi labdarúgójának, Lázár Bencének a támogatásáról is szól.

"Azt hiszem ez az első alkalom, hogy parasportolók segítenek ép társuknak: az Eb-n tíz versenyzőnk vesz részt, mindenki után tíz-tíz ezer forinttal támogatjuk a leukémiában megbetegedett Bence gyógykezelését" - fejtette ki.

"Óriási kihívás az Európa-bajnokság megrendezése, az IPC előírásai nagyon szigorúak, de az MPB az egriek segítségével ezt a feladatot is kiválóan megoldotta" - jelentette ki Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. "Versenyzőink számára minden feltétel adott, hogy hazai környezetben minél jobb eredményeket érjenek el."

"Eger büszke arra, hogy 2010 óta a magyar parasport fővárosa, számtalan sikeres világversenyt rendeztünk, és közben a fejlesztésekkel, akadálymentesítésekkel igyekeztünk még jobban hozzájárulni vendégeink komfortérzetéhez. A közelmúltban a belvárosban 22 ezer négyzetméteres területet újítottunk fel és akadálymentesítettünk" - hangsúlyozta Martonné Adler Ildikó, Eger sportért felelős alpolgármestere.

Hozzátette: bízik benne, hogy még sokáig olyan jó és zökkenőmentes lesz az együttműködésük az MPB-vel, mint az elmúlt években volt.

"Külön öröm számunkra, hogy egri középiskolások önkéntesként járulnak hozzá a versenyek nagy sikerű megrendezéséhez" - mondta az alpolgármester.

(MPB-MTI, archív fotó: MPB/Kalocsai Richárd)