Elhunyt a kétszeres olimpikon világválogatott kézilabdázó

Elhunyt a kétszeres olimpikon világválogatott kézilabdázó

2014. 12. 07.
Megosztás

Hosszan tartó, súlyos betegség után 71 éves korában Debrecenben elhunyt Varga István világválogatott kézilabdázó, a hetvenes évek Debreceni Dózsájának világklasszis átlövője.

Ötszörös magyar bajnok, háromszor nyert Magyar Kupát, hatszor lett az NB I. gólkirálya. 1978-ban szerzett edzői diplomát.

Varga István Abonyban született 1943. szeptember 7-én. 12 évesen lett az Abonyi TSZ SK igazolt játékosa, majd 1965-ben igazolt át a Bp. Honvédhoz. A fővárosi gárdával az 1965/66-os BEK fináléban a második helyen végzett, többször nyert bajnokságot, magyar kupát.
Hazai élvonalbeli pályafutását a Debreceni Dózsában fejezte be, 1974. és 1980. között a vidéki gárdával is bajnokságot nyert, 1978-ban búcsúztatták el az élvonalbeli játéktól, azt követően Nádudvaron, majd rövid ideig a Bp. Spartacusban szerepelt. 1982. és 1990. között németországi klubok játékosa volt.


A magyar válogatottban 127-szer szerepelt, kétszer vett részt olimpián, 1972-ben a 8., 1976-ban a 6. helyen végzett a magyar nemzeti együttessel. 1967-ben és 1970-ben 8. helyezést ért el világbajnokságon, szerepelt az Európa- és világválogatottban is. Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) nemzetközi ellenőreként is tevékenykedem a nemzetközi kézilabda életben.

1994-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetésben részesítette.

Temetéséről később intézkednek.