Elhunyt dr. Spiegl József, a MOB korábbi elnökségének tagja

Elhunyt dr. Spiegl József, a MOB korábbi elnökségének tagja

2021. 07. 15.
Megosztás


Július 13-án elhunyt dr. Spiegl József sportvezető, testnevelő, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori tagja, elnökségi tagja – tájékoztatott közösségi oldalán a családja. A Magyar Atlétikai Szövetség korábbi főtitkára 74 éves volt.

Spiegl József 1947. március 26-án született. Családja emlékeztet, hogy „egy alig pár házas faluról küzdötte fel magát, kitartással, munkával és céltudatossággal 3 diplomát és doktori címet szerzett”. 1969-ben végzett a Magyar Testnevelési Főiskolán. Tanított a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, és edzősködött az Újpesti Dózsában. Sportvezetőként több pozíciója közt 1978 és 1994 között a Magyar Atlétikai Szövetségben dolgozott vezető beosztásokban. 1988-ban a szervezőbizottság elnökeként csapatával olyan fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságot tudhatott maga mögött, amire az IAAF pályázás nélkül megadta a szervezői jogot a mindössze második fedettpályás atlétikai világbajnokságra a következő évben. 1984-ben a Budapesti Testnevelési és Sporthivatal elnökévé nevezték ki.

Rengeteget tett a hazai szabadidősport terén is. Ő volt az egyik szülőatyja az Aranyjelvényesek az Olimpiára elnevezésű Olimpiai Ötpróba Mozgalomnak a moszkvai olimpia előtt, elvitathatatlan érdeme van abban, hogy a szabadidősport és az utcai futómozgalom elindult Magyarországon. Kiváló szervezőkészségével és kreatív ötleteivel hozzájárult, hogy számtalan utcai futóverseny a mai napig is él és virágzik a nyomdokain (Budapest Marathon, Vivicittá…) Oszlopos szervezője volt a Balaton átúszásnak hosszú évekig.

A nyolcvanas-kilencvenes években a magyar olimpiai mozgalom egyik meghatározó tagja volt. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján lett a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a tisztséget egésez 1992-ig betöltötte; az 1989-es átalakuláskor az elnökség tagjává is megválasztották. Moszkvában kétszáz magyar szurkolót irányított az olimpiai játékok alatt. Alberville-ben és Barcelonában csapatvezető-helyettesként gondoskodott arról, hogy a Magyar Olimpiai Csapat minden tagja a legjobb körülmények között versenyezhessen.

A kilenvcenes évek közepén Kaposvárra költözött, ahol különböző vezető tisztségeket töltött be.

A Magyar Olimpiai Bizottság osztozik a család gyászában.

(MOB; fotó: MTI/Varga József)