Elhunyt Furmen Imre olimpiai pontszerző kerékpáros

Elhunyt Furmen Imre olimpiai pontszerző kerékpáros

2021. 02. 08.
Megosztás


Hosszan tartó, súlyos betegség után 87 éves korában elhunyt Furmen Imre, helsinki olimpiai 5. helyezett kerékpáros – adta hírül honlapján a Magyar Kerékpáros Szövetség. A többszörös magyar bajnok pályakerekes 1952-ben Schillerwein Istvánnal tandemben, 2000 méteren lett 5., a 4000 méteres csapatversenyben pedig a 10. helyen zárt (Furmen Imre, Lang István, Pásztor István, Schillerwein István).

Furmen Imre 1933. augusztus 14-én született. Kiemelkedő, színes egyénisége volt a kerékpársportnak, sokan szerették és felnéztek rá – írja a bringasport.hu.

Egy korábbi interjúban elmondta, hogy bokszolóként kezdett sportolni Papp László mesterénél, Ádler Zsigmondnál, csak ezután ment kerékpározni, rövidebb ideig jégkorongozni. A Partizán SC-ben indult a bringás karrierje 1948-ban, aztán 1949-ben létrejött a Szabadságharcos Sportegyesület, így aki a Partizánban sportolt, mindenki átment oda, ő is. 1950-ben a Honvédba igazolt, ahol 1957-ben megszűnt a kerékpáros szakosztály. A forradalom idején Bicskey Richárddal Párizsba ment versenyezni, ahonnan 1957 áprilisában jöttek vissza. Bicskey akkoriban Tipográfiás volt, Furmen is az lett. Egy évet versenyzett ott, majd Schillerwein István hívására a FTC-be igazolt.

Az 1954-es főiskolai világbajnokságot Budapest rendezte, a kerékpárversenyeknek a Millenáris adott otthont. 4000 méteres üldözőcsapatunk Pásztor István, Furmen Imre, Bascsák János és Schillerwein István összeállításban aranyérmet szerzett a megmérettetésen. Két évvel később a berlini európai kritériumversenyen a változatlan összetételű csapat a második helyen ért célba. Furmen Imre részt vett az 1957-es belgiumi világbajnokságon is. Kerékpáros pályafutását követően az autósportban vett rész.

Tucatnál is több magyar bajnokságot nyert, 4000 méteren a csapattal rekordot döntött.

Furmen Imre 2021. február 5-én hunyt el. A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a kerékpáros közösségnek.

(MOB, MKSZ; fotó: bikemag.hu, Furmen Imre archívuma)