Elhunyt George Bizos, apartheid-ellenes aktivista, az olimpiai mozgalom barátja

Elhunyt George Bizos, apartheid-ellenes aktivista, az olimpiai mozgalom barátja

2020. 09. 11.
Megosztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mély szomorúsággal értesült a dél-afrikai emberi jogi aktivista, valamint az olimpiai mozgalon barátja, George Bizos haláláról, aki 92 éves korában hunyt el.

Az apartheid elleni küzdelem egyik meghatározó alakja Dél-Afrikában, Bizos vezette azt a jogi csapatot, aki barátját és a jövőbeni elnököt, Nelson Mandelát képviselte. A görög születésű olimpiarajongó még a 2004-es athéni olimpiai játékokat megelőző fáklyaváltóban is részt vett.

Egy 2013-as látogatás során maga George Bizos vezette körbe Thomas Bachot a johannesburgi Apartheid Múzeumban, ahol élénken felelevenedik a rasszista uralom elleni harc.

„Olyan élmény ez, amelyet soha nem fogok elfelejteni” – mondta a NOB első embere. „Rendkívül megindító és inspiráló volt a történeteket első kézből olyasvalakitől hallani, aki részt vett a küzdelemben. George olyan ember volt, aki egész életében az igazságért küzdött, remek barátja volt az olimpiai mozgalomnak, hiszen ő is ugyanazokat az értékeket képviselte. Nagy veszteség érte családját, barátait, Dél-Afrikát és a világot, hiszen a bátorság és az integritás jellemezte Bizost”.

Látogatása során Bach elnök is csatlakozott a dél-afrikai olimpikonokhoz Bizos szülinapi ünnepségén, aki az olimpiai mozgalom régi támogatója volt országában.

(olympic.org, fotó: NOB)