Elhunyt Jacques Rogge, a NOB korábbi elnöke

Elhunyt Jacques Rogge, a NOB korábbi elnöke

2021. 08. 29.
Megosztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) mély szomorúsággal értesült, hogy Jacques Rogge, a NOB korábbi elnöke elhunyt 79 éves korában.

Rogge volt a nyoladik elnöke a nemzetközi ötkarikás szervezetnek, 2001-től 2013-ig, ezután a NOB tiszteletbeli elnökévé választották.

A sportvezető szakmáját tekintve ortopéd sebész volt, sportorvoslásban szerzett diplomát.

A belga származású úriember a sportban is jeleskedett; 16-szoros belga nemzeti bajnok rögbiben, finn hajóosztályban pedig három olimpián vett részt vitorlázóként (1968, 1972, 1976), továbbá világbajnoki címet is nyert.

A sportolói karrier befejezte után a Belga Olimpiai Bizottság, majd az Európai Olimpiai Bizottságok (EOC) elnöke lett. Ezt követően választották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élére 2001-ben.

A NOB mostani elnöke, Thomas Bach a következőképpen emlékezett Jacques Rogge-ról: „Mindenekelőtt Jacques imádta a sportot és a sportolókkal töltött időt – ezen szenvedélyét pedig mindenkinek átadta. Sport iránti lelkesedése ragadós volt.”

Bach szerint Rogge elnöksége során átalakult, modernebbé vált a NOB. A belga gróf vezetése alatt rendezték meg az első ifjúsági olimpiai játékokat, erősen kiállt a tiszta sport mellett, fáradhatatlanul küzdött a doppingolás ellen.

Jacques Rogge jó kapcsolatot ápolt a magyar sportvezetéssel is, a Magyar Olimpiai Bizottság vendégeként több ízben járt Magyarországon.

A tisztelet és a gyász jelképeként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság svájci központjában öt napig félárbócra eresztette az olimpiai lobogót.

Felesége, Anne, fiúgyermeke, két lánygyermeke és két unokája gyászolja őt.

(NOB, fotó: IOC / Richard Juilliart)