Elhunyt Kamuthy László négyszeres olimpikon tőrvívó, szeptember 10-én búcsúztatják

Elhunyt Kamuthy László négyszeres olimpikon tőrvívó, szeptember 10-én búcsúztatják

2020. 08. 27.
Megosztás


Súlyos betegség után, 80 esztendős korában, augusztus 27-én hajnalban elhunyt Kamuthy László (a képen balra) négyszeres olimpikon, többszörös pontszerző, világbajnoki ezüstérmes tőrvívó - tájékoztatott testvére, az olimpiai ezüstérmes sportdiplomata, dr. Kamuti Jenő. A búcsúztatásra szeptember 10-én 14 órától a Farkasréti temetőben kerül sor.

Kamuthy László 1940. január 13-án született Budapesten. Abban a budapesti, Ráday utca 49. szám alatti házban nevelkedett testvérével, ahol a később olimpiai bajnok Fenyvesi Csaba és Gulácsy Ferenc, a kiváló kardvívó és mester is felnőtt. Volt előttük példakép, így adott volt, hogy a vívást választották. Vasútnál dolgozó édesapja után nem volt kérdés, hogy a BVSC-ben lépjen pástra, ahol Bay Béla lett a mestere. Első sikerét 15 évesen érte el, a felnőttek közti válogatón 3. lett olyan vívók között, mint Gyuricza József és Fülöp Mihály.

Négy olimpián vett részt a vasutasok színeiben, 1960-ban a tőrcsapattal 4., egyéniben 25., 1964-ben együttesével 7., 1968-ban 5., 1972-ben 4. lett, Münchenben egyéniben megismételte római eredményét. Világbajnokságokon négyszer állhatott a dobogó második fokán; négyszeres egyéni, csapatban hatszoros magyar bajnok.

A nyolcvanas évek elejétől sportvezetőként dolgozott, klubjában és a vívószövetség szakfelügyelőjeként is; a BVSC Vívószakosztályának elnökeként ment nyugdíjba.

Testvére dr. Kamuti Jenő (az alsó képen jobbra) kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrvívó, a Nemzet Sportolója, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének és a MOB elnökségének tagja.

Kamuthy László 2020. augusztus 27-én hajnalban csukta le örökre a szemét. A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki és osztozik a család gyászában.

A búcsúztatásra 2020. szeptember 10-én 14.00 órakor a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában, a református egyház szertartása szerint kerül sor. Kapcsolat: [email protected]. A Magyar Vívó Szövetség Kamuthy Lászlót saját halottjának tekinti.

A nyitóképen Kamuthy László, Czvikovszky Ferenc, Kamuti Jenő, Pacséri Kázmér és Gyuricza József (b-j) a tőrvívó-válogatott tagjai 1961-ben.

(MOB, fotó: MTI/Petrovits László, Kovács Gyula, Pálfai Gábor)