Elhunyt Sudár Tamás olimpikon síző

Elhunyt Sudár Tamás olimpikon síző

2021. 04. 09.
Megosztás


Életének 80. évében meghalt a magyar síugrás egyik legkiemelkedőbb alakja, Sudár Tamás, az 1960. évi téli olimpia indulója.

1941. július 13-án született Budapesten. Hét évesen kezdett síelni, tizenegy évesen került a Honvéd SE síugró csapatába. Fiatalon megmutatkozott tehetsége. A legjelentősebb sportsikere az 1960-as Squaw Valey-ben rendezett téli olimpiai játékokon való indulás kiharcolása – mindezt 19 esztendősen, ifjúsági versenyzőként. Bokasérüléssel is 41. helyen zárt, megelőzve amerikai, svéd és kanadai versenyzőket.


Fotó: skihungary.hu

Sudár Tamás 1960. február 29-én a Life Magazin címlapjára is felkerült. Az akkor világhírű filmszínész, Tony Curtis is felkereste, hogy együtt fotózzák a magyar síugróval.

Háromszor volt országos bajnoki ezüstérmes (1959,1961,1963). Kétszer volt tagja síugró bajnokcsapatnak (1963, 1965).

15 évig versenyzett, majd edzői tanfolyamot végzett. 1968-ban a grenoble-i téli olimpiai játékokon edzőként segítette minden idők egyik legjobb honi síugróját – Gellér Lászlót –, a mai napig legjobb magyar eredményt jelentő 19. helyéhez.

Tanult szakmája vasesztergályos. Később szerszámköszörűs, majd szerszámkészítő lett. Nyugdíjba vonulása előtt csoportvezetőként dolgozott egy német híradástechnikai cégnél.

Sudár Tamás búcsúztatója 2021. május 3-án a Budapest-Rákospalotai temető ravatalozójában lesz.

(Részletek Pajor István nekrológjából/skihungary.hu; Nyitókép: MTI/Kovács Gyula)