Elhunyt Szabó Miklós olimpikon atléta

Elhunyt Szabó Miklós olimpikon atléta

2022. 07. 01.
Megosztás


Kilencvenhárom éves korában elhunyt Szabó Miklós egykori kiváló atléta, közép- és hosszútávfutó - tájékoztatta a család az MTI-t.

Szabó Miklós a magyar atlétika meghatározó alakja volt, versenyzőként 13 bajnoki cím, negyvenszeres válogatottság mutatja klasszisát. A Haladás Vasutas SE, majd a MAFC szineiben versenyzett. Nemzetközi sikerei közül kiemelkedik az 1956-os melbourne-i olimpia 5000 méteres döntője, ahol a szovjet Kuc, a francia Pirie és a brit Ibbotson mögött a negyedik helyen ért a célba. Egy évvel később 13:51.8 perccel hosszú ideig vezette az 5000 méter világranglistáját, és a moszkvai VIT-en az akkori világcsúcstartó Pjotr Bolotnyikovot megelőzve ért elsőként a célba ezen a távon.



Részt vett az 1960-as római olimpián is, ahol 5000m-en a 7. előfutamban 14:51.99-es eredménnyel nem jutott be a fináléba. Szabó a Tábori, Iharos, Rózsavölgyi, Kovács "Bütyök", Béres aranygeneráció tagja volt. Pályafutása után a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója és az utánpótlás szakágvezetője, valamint a futóiskola igazgatója volt. Később az MTK sportszakmai igazgatói posztját töltötte be. Tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el: megkapta a Sportérdemérem ezüst fokozatát, a MAFC Örökös bajnoka lett és a hazai sportági szövetség életműdíját is kiérdemelte.

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak.

(MTI/MOB Fotók: MTI archivum)