Elhunyt Székely György

Elhunyt Székely György

2014. 11. 27.
Megosztás

November 26-án, türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után 68 esztendős korában elhunyt Székely György, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének alapítója, elnöke.

Székely György 1977-ben történt veseátültetése után hozta létre a Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesületét, majd 1998-ban megalapította a Magyar Szervátültetettek Sport- Kulturális és Érdekvédelmi Szövetségét. A nevéhez fűződik a magyarországi szervátültetettek versenyrendszerének kidolgozása, valamint érdekvédelmi területen számos rendelet és törvénymódosítás is.

A sportvezető néhány héttel korábban a MOB székházában az általa vezetett szervezet élén konzultáción vett részt, ahol a MOB sportigazgatóságának és a tagozati koordinációért felelős osztály vezető munkatársaival tárgyalt.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége Székely Györgyöt saját halottjának tekinti.

Búcsúztatásáról a szövetség később ad tájékoztatást.

(MOB)