Eltemették Ágoston Juditot

Eltemették Ágoston Juditot

2013. 05. 31.
Megosztás

A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomba Mendelényiné Ágoston Juditot, az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet nyert női tőrcsapat tagját.


A korábbi csapattársak közül Sákovicsné Dömölky Lídia és Rejtő Ildikó, a BVSC és a tanítványok nevében Maros Magda köszöntötte a nagyszerű sportembert. Az MVSZ nevében Szetey András kommunikációs igazgató mondott búcsúztatót.

Mendelényiné Ágoston Judit személyében a magyar sport, a magyar vívás elvesztett egy csodálatos tőrvívót. Azt mindannyian tudjuk, hogy Ágoston Judit tagja volt a tokiói olimpián aranyérmes női tőrcsapatnak. Azt talán kevesebben, hogy az a csapat volt az első, és a mai napig az egyedüli olyan női vívóválogatott, amely ötkarikás játékokon győzni tudott.
És nem is akárhogyan.
A Szovjetuniót győzte le a legendás ötös úgy, hogy az utolsó három asszó közül egyet sem veszíthetett el a csapat. Nem is veszített. Ez a sporttörténelem, melynek Ágoston Judit kitörölhetelen alakjává vált. Ugyanakkor akadnak olyan mutatók, melyek tán jobban példázzák, miként is viszonyult Ágoston Judit a víváshoz.

Első komoly felnőtt sikere az 1957-es Universiade csapataranyérme volt. Az utolsó pedig egy Csapat Európa Kupa ezüstérem. 1973-ban, azaz tizenhat évvel később. Tizenhat év az élsportban. Miskolcról Budapestre jőve ezen időszak alatt - a tf-es időszakot leszámítva - egyetlen klubja volt, a BVSC. És egyetlen mestere - a legendás Bay Béla.

Pályafutása után úgy döntött, edzőként szolgálja tovább a tőrvívást. Magyarországon ezzel majdhogynem sportágtörténetet írt, női vívómestert a katonai alapokon nyugvó sportág mifelénk nemigen látott addig. Ezzel pedig újabb több évtizedes hivatás vette kezdetét.
Hűség a mesterhez, hűség a klubhoz, örök hűség a víváshoz, a családhoz és a korábbi csapattársakhoz.

Két gyermek, nyolc unoka és az örök barátok a pást mellől. Utolsó pillanatáig ez éltette őt. Számomra pedig az a fájdalom, az a szeretet marad láthatatlanul is örök emlék Ágoston Juditról, melyet az elhunyta után néhány nappal tapasztaltam Dömölky Lídiától, Rejtő Ildikótól, Juhász Katalintól és Marosi Paulától.

Az öt olimpiai bajnok, az öt örök barát együtt készült arra, hogy megörökíti kéznyomatát a Sporthírességek Falán. Az élet úgy rendezte, hogy csak négyen lehettek ott. A mindig vidám rendezvényen a megrendült, könnyes szemekkel nyilatkozó barátokat már felülről figyelte Judit néni.
Talán csak az vigasztalta őt, hogy egyetlen, de annál nagyszerűbb örök női vívótárs várta már ott fenn - a felejthetetlen Elek Ilona. Vele lesz miről beszélgetnie.
Ágoston Juditot a Magyar Vívó Szövetség saját halottjának tekinti, az egész magyar vívótársadalom gyászolja.

(Forrás: hunfencing.hu, fotók: Kovács Anikó)