Eltünt 60 év és tizenhatezer kilométer

Eltünt 60 év és tizenhatezer kilométer

2016. 03. 05.
Megosztás

Történt mindez Sikátoron, a Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület legutóbbi rendezvényén. Az időt és a távolságot Mohácsi Ferenc, a melbourne-i olimpia bronzérmes kenusa oldotta fel, aki visszarepítette hallgatóságát az 1956-os játékok helyszínére.

Érmesünk máig tartó büszkeséggel osztotta meg az érdeklődőkkel akkori küzdelmeit, amelynek eredményeként Wieland Károly társaságában harmadikként ért célba a távoli vizeken. Rendkívül színes előadása közben a helyi kultúrházban összegyűlt egyesületi tagok és vendégek kézbe foghatták a körbeadott olimpiai érmét – szinte valamennyiüknek első alkalommal nyílt ilyenre lehetősége , amely minden bizonnyal még szebben csillogott volna, ha annak idején a felkészülés utolsó szakaszát és az utazást beárnyékoló események és viszontagságok nem nyomták volna másodpercekben vagy tizedekben mérhető terhekkel a magyar olimpikonok vállát. Kérdésekre válaszolva szó esett a magyar olimpiai csapat odautazásának oly sokszor felidézett nehézségeiről és a visszatérés szirénénekeiről is.

A szokásos élménybeszámolók tematikáját és hangulatát jóval felülmúló előadást azóta is emlegeti közönsége, mivel a kör vendégének személyében egy igazán hiteles „all-round” sportembert ismerhettek meg, akinek a testedzés most is mindennapjainak része, s azon kevesek közé tartozik, akik, ha valamely sportágba belevágtak, rövidesen komoly sikereket arattak. Mint ismeretes, Mohácsi Ferenc versenyzőként dobogós helyekre számíthatott a kajak-kenu másik ágában is, ha kellett a téli sportokban vagy éppen labdarúgásban jeleskedett, motorcsónakban magyar bajnok volt, a könnyűbúvárok, s általában a „víz alatti tevékenységeket” űzők hazai, illetve nemzetközi szövetségeiben töltött be hosszabb ideig tisztségeket.

A félnapos program további eseményein egy másik időutazásnak is részesei lehettek a jelenlévők. Dr. Printz János, a kör elnöke ezúttal is egy meglepetéssel készült. Jó fél évszázados „megsárgult„ újságlapokat kivetítve emlékezett vissza hatvannégy nyarára, amikor arról szóltak a hírek, hogy egy gazdag nyári program megszervezésére mghirdetett országos pályázaton - „Expedíció - Vakáció” volt a jelige – hét sikátori fiú nyerte el az első díjat, s tölthetett pár izgalmas napot egy dunai hajón. Mint elhangzott, a tíz–tizenkét éves gyerekekből álló csapat győztes „projektje” az olimpia jegyében zajlott – Tokió évében voltak -, saját versenyekkel és szellemi vetélkedőkkel, s a kiírásnak megfelelően természetesen egyéb nemes cselekedetekkel. A kör elnöke örömét fejezte ki, amikor konstatálta, hogy a hajdanvolt kis társaságból hárman a teremben vannak, rajta kívül Vigh Domonkos, aki - ilyen előzményekkel talán nem véletlenül - az egyesület alelnöki tisztségét tölti be, és Csillag Nándor, aki a réten rendezett „kis olimpián” akkor a legerősebbnek bizonyult, s szerencsére tartja a formáját.

A meghívó szerint egyébként „bálba hajló” teadélutánra érkeztek a résztvevők, s a szervezők – itt említsük meg a kör első, valamint jelenlegi titkárának, dr. Printzné Kenyeres Katalinnak és Vighné Kemény Teréznek áldozatos munkáját – igyekeztek az esemény minden „műfaji” feltételeit megteremteni. A jó hangulathoz a „batyuban” hozott finomságok, a tágas „táncparkett”, a nagy/mama – fiú unoka összeállítású, minden stílusban játszó zenekar számai egyaránt fontos kellékeket biztosítottak.

No, meg az ilyenkor elmaradhatatlan tombola, amelynek nyereményei – jórészt a Magyar Olimpiai Akadémia képviseletében érkezett vendégek (dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár, Győr Béla és Veres Vince MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottsági tagok) által felajánlott tárgyaknak, könyveknek, relikviáknak köszönhetően – nem csak a kis faluban népszerűsítették tovább az olimpiai gondolatot.

Az olimpiai kör nyilvános rendezvényére ugyanis sokan elfogadták a meghívást. A „bálozók”, távolabbról vagy éppen szinte a szomszédból érkezve – mint például Kovács Józsefné polgármester a férjével –, talán olyan emlékezetes órákat töltöttek együtt, amelyek a Zsivótzky Kör újabb hagyományteremtő eseményei sorába is beilleszkednek.

(MOA/PJK, fotó: Krajczár Balázs)