Mindhárom magyar egység bejutott a szerdai döntőbe

Elválnak Dombi Rudolf és Kökény Roland útjai

2014. 06. 11.
Megosztás

Felbomlik a Dombi Rudolf, Kökény Roland olimpiai bajnok kajakpáros. a Dombi Rudolf, Kökény Roland olimpiai bajnok kajakpáros. Mindketten más egységben folytatják a versenyzést - amint arról Szilárdi Katalin, a bajnokpár eddigi edzője nyilatkozott a jochapress.hu oldalnak.


"Sajnos, ez a fejlemény nem egyik napról a másikra jött létre. Roland a londoni olimpiai győzelem után rögtön úgy döntött, hogy egyéni edzéseit Kiss Istvánnal folytatja, aki ugyan szintén remek csoportot edz, de így én Rolandnak csak a párosbeli munkáját láthattam" - kezdte Szilárdi Katalin. - Ez alapvetően nem szerencsés helyzet, hiszen a páros edzéseket csak a teljes edzésmunkával összefüggésben értelmes dolog tervezni. Sem az egyesben mért időit, sem az orvosi mérések eredményeit nem ismertem már ebben az időszakban, és ez szakmai szempontból sok bizonytalansági tényezőt hordozott magában" - folytatta az edző, hozzátéve, hogy ami a páros edzéseit illeti, azokat Kökény Roland mindig nagyon fegyelmezetten elvégezte.

A szakítás előzményei között lehet említeni, hogy már a tavalyi eredmények sem voltak meggyőzőek - az Eb-n ötödik, a vb-n harmadik volt a 2012-es londoni játékokon 1000 méteren győztes egység -, majd az idei, szegedi világkupán színvonalas mezőnyben és szoros küzdelemben ugyan, de lemaradt a dobogóról a páros.

"Ami azonban ezen a hétvégén történt, a versenyszám feladása a cél előtt 180 méterrel, az sajnos már lezárja a párosuk történetét" - utalt Szilárdi Katalin a szegedi válogatóra, melyen pénteken, Dombi és Kökény a versenyből gyakorlatilag kiszállva utolsóként ért a célba.

A jövőben Dombi Boros Gergellyel szeretne versenyezni, akivel a szegedi vk-n 500 méteren minimális különbséggel kapott ki a győztes szegedi párostól, a válogatón pedig egy-egy második és harmadik helyezést szerzett, 500, illetve 200 méteren.

Nem hivatalos értesülés szerint Kökény egy új összetételű négyesben tenné próbára magát.

Sokan úgy vélik, hogy Dombi és Kökény szétválásának okozója az új összetételű duó - írja a nemzetisport.hu. „Rolandék szerint igen, szerintem a problémáink mélyebbről gyökereznek, távolabbról fakadnak. Nem akarok részletekbe belemenni, de a felkészülésünk már nem olyan volt, mint régen, más dolgok lettek fontosak számára, amit meg is értek, csak sajnálom, hogy ez kimondva-kimondatlanul befolyásolta a közös munkánkat. Végig éreztem, hogy ez már nem ugyanaz, mégis úgy döntöttem, kitartok mellette, vele viszem végig az idényt, és míg Boros Gerivel heti egyszer edzettünk együtt, Rolival továbbra is ugyanúgy dolgoztunk, mint korábban. A bizalom azonban valahol elveszett.”

(Forrás: MTI-nso.hu)