Elveszik a pénzdíjat a doppingoló maratonfutóktól

Elveszik a pénzdíjat a doppingoló maratonfutóktól

2013. 02. 23.
Megosztás

Szigorúbb doppingszabályokat vezetnek be a hat viadalból álló maratonfutó világsorozatban (WMM).

Az új szabályok szerint a doppingvétséget elkövető futóktól megtagadhatják vagy visszakövetelhetik majd rajtpénzeiket és pénzdíjaikat.

A világ hat legnagyobb versenyét, a tokióit, a bostonit, a londonit, a berlinit, a chicagóit és a New York-it magába foglaló WMM pénteken jelentette be a változásokat, két nappal az idei első, a sorozatban most debütáló tokiói versengés előtt.

A versenyzők szerződésének egységes, új pontja szerint a szervezők minden olyan atlétával szemben alkalmazhatják a büntetést, akit bármilyen okból - így többek között doppingvétség miatt - kizár vagy eredményét törli egy arra felhatalmazott testület. A WMM egyben azt is jelezte, hogy a jövőben doppingoláson ért futó nem kap meghívást többet a sorozat versenyeire.
A közlemény arra is kitért, hogy a rendezők az eddigieknél sokkal szigorúbb versenyen kívüli ellenőrzéseket szorgalmaznak Kenyában és Etiópiában, abban a két országban, melynek atlétái hosszú évek óta uralják a maratoni versenyeket.

Az utóbbi időszakban különösen a kenyai futókkal szemben merült fel a gyanú, azok után, hogy nyáron az ARD német televízió készített riportot a kenyai Rift Valley környéki edzőtáborokban elterjedt doppingolásról, s néhány napja Moses Kiptanui, a 3000 méteres akadályfutás háromszoros világbajnoka nyilatkozott úgy, hogy a kenyai táborokban tiltott szereket használnak.

(Forrás: MTI)