Emlékezés a hős sportolókra

Emlékezés a hős sportolókra

2016. 06. 01.
Megosztás

Május 29-én délelőtt a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben a Magyar Hősök Emlékünnepe keretén belül a Magyar Katonahősök Emlékművénél tartott megemlékezésen vett részt a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) küldöttsége. Az első és második világháborúban elhunyt katonaolimpikonok, olimpikonok és sportolók emlékére a MOB és MOA nevében minden évben koszorút helyeznek el a szervezet képviseletében.

A Magyar Országgyűlés 2001-ben május utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánította.

Idén a temetői emlékműnél dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke mondott megemlékező beszédet. A MOB és a MOA koszorúját professzor dr. Szakály Sándor, a MOA Tanácsának alelnöke és Győr Béla, a MOA Tanácsának és a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának tagja, a Hagyományőrző Munkacsoport vezetője helyezte el az emlékműnél.

Az ünnepség végén a Magyar Honvédség felsorakozott díszszakasza díszmenettel, a zenekar trombitása a Magyar Takarodó hangjaival tisztelgett az elhunytak emléke előtt.

(MOB-MOA/Győr Béla; fotó: Győr Béla)