Emléktáblaavatás és előadás Debrecenben, sportnap Tiszaföldváron

Emléktáblaavatás és előadás Debrecenben, sportnap Tiszaföldváron

2021. 10. 13.
Megosztás


Ákos Ajtony díjugrató, lovas olimpikon nevét viseli október 5-től a Debreceni Egyetem Kartács utcai fedett lovardája. A szintén debreceni Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola tanulói a honvédelmi napjuk keretében a katonaolimpikonokkal ismerkedtek. Tiszaföldváron Papp Bertalan Sportnapot rendeztek a vívó olimpiai bajnokról elnevezett iskolában. A Magyar Olimpiai Akadémia hírcsokra következik.

Ákos Ajtony díjugrató, lovas olimpikon nevét viseli október 5-től a Debreceni Egyetem Kartács utcai fedett lovardája. A Debreceni Lovasakadémián a névadó ünnepség keretében emléktáblát avattak a többszörös magyar bajnok emlékére. A keddi ünnepségen köszöntőt mondott Dallos Gyula, az agrártárca miniszteri biztosa, aki öt olimpiára kvalifikált lovasként, kettőre ki is utazott, de lovai sérülése miatt elindulni egy alkalommal sem tudott. A Debreceni Lovasakadémia egyebek mellett a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki és ménesgazda képzésének biztosít gyakorlati helyet. A képzéshez a lovakat a DE Agrár Kutató Intézetek, Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet bocsátja rendelkezésre. A Debreceni Egyetem egyik küldetése a sport támogatása. A lovasképzéseik népszerűsége, a felvett hallgatók száma azt mutatja, hogy szükség van a saját tulajdonú lovak számának növelésére. Az egyetem a modellváltást követően is támogatni fogja a lovarda fejlődését annak megfelelően, hogy az méltó legyen az olimpikon Ákos Ajtony nevéhez. Jelenleg mintegy száz hallgató tanul itt. A kft-ként működő lovardában hatvan ló van bértartásban, egyharmaduk a Debreceni Egyetem AKIT, DTTI tulajdona. Ákos Ajtony 1944-ben született Debrecenben. Díjugratásban kilenc egyéni magyar bajnoki címet szerzett, míg csapatban nyolcszor nyert. 1976 és 1980 között valamint 1993-tól nyolc évig a magyar öttusa válogatott lovas edzője volt. Tanítványai között voltak Martinek János, Fábián László és Mizsér Attila olimpiai bajnokok. Ákos Ajtony munkásságát pályatársa, barátja, olimpikontársa, Széplaki Pál idézte fel, mint mondta: a bajnok lovas arra tanította diákjait, amit ő is nagyon tudott; nyerni. A névadó ünnepség után felavatták a többszörös magyar bajnok emléktábláját.

Október 8-án Debrecenben, a Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola tanulói a honvédelmi napjuk keretében a katonaolimpikonokkal ismerkedtek. A Hajdú-Bihar megyéhez kötődő katonasportolókról Parádiné Kenéz Tünde, a Debreceni Honvéd Sport és Diáksport Egyesület Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztály vezetője tartott előadást. A programba online bekapcsolódott Kővágó Zoltán olimpiai ezüstérmes diszkoszvető, az MH 86, Szolnok Helikopter Bázis őrnagya, aki a diákoknak mesélt a debreceni kötődéséről, pályafutásáról, olimpiai élményeiről, további terveiről. Ezután Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára által összeállított katonaolimpikonok-tárlatot tekintették meg az intézmény diákjai és pedagógusai az iskolában.

Október 8-án került megrendezésre a Papp Bertalan Sportnap Tiszaföldváron, a vívó olimpiai bajnokról elnevezett iskolában. Az iskola zászlajának bevonulása után a sportnap megemlékezéssel kezdődött, amelyen Borbély Lászlóné, az iskola igazgatója emlékezett az iskola és sportnapjuk névadójára. Ezután a meghívottak megkoszorúzták a sportcsarnok oldalán elhelyezett Papp Bertalan emléktáblát. A MOB és MOA közös koszorúját Fábián László és Győr Béla helyezte el az emléktáblánál. A koszorúzás után köszöntötték a sportnap díszvendégét, Fábián László olimpiai világ és Európa-bajnok öttusázót, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatóját, Győr Bélát, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkárát, Papp Ildikót, a névadó lányát és a vele érkező unokát. Ezután előbb Győr Béla, majd Fábián László köszöntötte az iskola sportcsarnokát teljesen megtöltő tanulókat és tanáraikat. Majd indult az olimpiai és helyi iskolák csapatai részére szervezett sportverseny. A csapatokat 3-8. évfolyamos gyerekekből kellett összeállítani (évfolyamonként 1 fiú, 1 lány), illetve két felnőtt is a csapat tagja kellett, hogy legyen. A 9 fordulós, látványos vetélkedő során voltak labdás, futó, ugró és egyéb ügyességi fordulók, melyek közben pihentetőleg hatott az olimpiai totó forduló. Hatalmas küzdelemben alakult ki a verseny végeredménye: 1. Tiszaföldvári Kossuth Lajos Általános Iskola, 2. Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola (Tiszaföldvár), 3. Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), 4. Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola (Békés), 5. XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola (Budapest), 6. Homoki Általános Iskola (Tiszaföldvár). A MOB és a MOA által biztosított érmeket Fábián László, Papp Ildikó és Győr Béla, az érmes csapatok részére az iskola serlegeit és okleveleit Borbély Lászlóné igazgató adta át a versenyzők részére. A hasonló, jövő évi folytatásban bízva zárták a sportnapot. A jó hangulatú rendezvény után az iskola vezetése vendégül látta a versenyzőket és tanáraikat.

(MOB-MOA; fotó: DE, iskolák)