Érdi Mári számára Rióban a top 20, Tokióban az érem a cél

Érdi Mári számára Rióban a top 20, Tokióban az érem a cél

2016. 06. 23.
Megosztás

A mindössze 18 éves Érdi Mári igazi üstökösként robbant be a nemzetközi vitorláséletbe, és elképesztő fejlődési ütemét mutatja, hogy több ifjúsági világbajnoki cím után idén már a riói olimpiára is kvótát szerzett – több nagy európai nemzet kiválóságát is kiszorítva a mezőnyből. Mári Nanjingban ifjúsági olimpián vett részt, idén pedig már a felnöttek között, Rióban bizonyíthat, de Tokióval is tervez...

Fiatal életkorán kívül ez azért is elképesztő siker, mert a versenyekre egyedül járó Mári körülményeit és költségvetését össze sem lehet hasonlítani a teljes szakmai stábokkal dolgozó ellenfeleivel. A magyar lány ennek ellenére Rióban is nagy dobásra készül: „Talán az egyik legfontosabb lesz most a tapasztalatszerzés, de természetesen mindent bele fogok adni, hogy a legjobban teljesítsek. A 37 indulóból a legjobb húszban szeretnék végezni. Aztán a riói tapasztalatokkal és rengeteg fejlődéssel négy év múlva már a pont- és az éremszerzés lehet a cél.”

Ha létezik villámkarrier, akkor Érdi Márié mindenképp az, hiszen belegondolni is megdöbbentő, hogy a riói olimpiára készülő 18 éves tehetség alig négy éve vett részt élete első versenyén, és külföldi megméretéseken is csupán 2013 óta szerepel. Azzal, hogy idén ott lesz az ötkarikás játékokon, már így is igazi sikertörténetről beszélhetünk, és ha a következő időszakban a megfelelő körülményeket is biztosítani tudják számára, a határ tényleg a csillagos ég lehet.

Érdi Mári 1998. február 18-án született Budapesten, gyerekkorát viszont a Balaton északi partján töltötte, ami későbbi karrierje szempontjából meghatározónak bizonyult. A vitorlázással ugyanis annak köszönhetően került kapcsolatba, hogy tihanyi általános iskolája együttműködött a Tihanyi Hajós Egylettel, így a diákok szakkör keretében ismerkedhettek meg a vitorlázás alapjaival. Mári kezdetben testvéreivel járt a foglalkozásokra.

Tehetségére a szakemberek is felkapták a fejüket, és 2012 elején már benne is körvonalazódott, hogy szívesen kipróbálná magát versenyeken is. A Balatonfüredi Yacht Clubban lett igazolt sportoló, ahol Laser 4.7 hajóosztályban kezdett versenyezni, ami azért fontos, mert nagyon leegyszerűsítve ez az olimpiai Laser Radial hajóosztály „juniorváltozata.” Aki ezekkel a hajókkal megtanul jól versenyezni, sokkal könnyebben léphet fel a nagyok közé, ahogy az Mári esetében is bebizonyosodott. Az akkor még csupán 14 éves lány már első versenyein ügyesen boldogult a vitorlással, az igazi áttörést pedig a 2013-as esztendő hozta meg számára, amikor hirtelen olyan magasságokba emelkedett, melyről azelőtt álmodni sem mert. Laser Radial osztályban felnőtt magyar bajnok lett, megválasztották az év női vitorlázójának, ráadásul a Byte Cill ifjúsági olimpiai hajóosztályban is világbajnoki címet ünnepelhetett – mindezt úgy, hogy egy évvel korábban vett részt élete első versenyén…

Mári a következő években sem torpant meg, és a felnőtt magyar bajnoki címek mellett sorra halmozta az ifjúsági vb-címeket, valamint az egyéb rangos nemzetközi elismeréseket is. A felnőtt olimpiai hajóosztályban, vagyis Laser Radialban 2014 óta versenyez nemzetközi porondon, a riói álmok elérése azonban ekkor az ifjúsági sikerek ellenére is kissé távolinak tűnt. Természetesen a kvótaszerző versenyeken így is mindent beleadott, melynek aztán meg is lett az eredménye: idén márciusban az utolsó európai kvalifikációs viadalon szenzációs teljesítményt nyújtva megszerezte a riói kvótát, olyan nagy nemzetek versenyzőit kiszorítva, mint Németország, Spanyolország vagy Oroszország.

Érdi Mári hamarosan edzőtáborba utazik Rio de Janeiróba, ahol már a helyi körülményekkel, szélviszonyokkal ismerkedhet.

A riói olimpián vitorlázásban Berecz Zsombor (Finndingi), Vadnai Benjámin (Laser Standard) és Érdi Mária (Laser Radial) állhat majd rajthoz.

Érdi Mári karrierjének mérföldkövei

2016

ISAF ifjúsági világbajnok, 2015. december/2016. január, Malajzia
Bengt Julin Trófea
S.A.R. Princesa Sofia – olimpiai kvótaszerzés

2015

Ifjúsági Európa-bajnok, 2015. július, Portugália
Ifjúsági világbajnok, 2015. augusztus, Kanada
Felnőtt magyar bajnok, ­2015. szeptember
Az év felnőtt női vitorlázója Magyarországon

2014

Világbajnokság, III. helyezés, 2014. április, Olaszország (Byte CII)
Európa-bajnokság, II. helyezés, 2014. május, Olaszország (Byte CII)
Európa-bajnokság, U17 IIII. helyezés, ­ 2014. július, Dánia (Laser Radial)
Ifjúsági világbajnok, U17,­ 2014. augusztus, Lengyelország (Laser Radial)
Felnőtt magyar bajnok, 2014. szeptember
Az év felnőtt női vitorlázója Magyarországon
Ifjúsági olimpiai részvétel Nanjingban

2013

Első verseny külföldön,­ 2013. március, Európa Kupa, Szlovénia
Első megnyert verseny,­ 2013. június, Magyarország, Kereked Kupa
Első részvétel világbajnokságon, 2013. július, Balatonfüred (Laser 4.7)
Első világbajnoki cím­, 2013. augusztus, Kanada (Byte CII ifjúsági olimpiai hajóosztály)
Első felnőtt magyar bajnoki cím,­ 2013. szeptember (Laser Radial)
Az év felnőtt női vitorlázója Magyarországon
Európa Bajnokság, II. helyezés, ­2013. december, Olaszország (Byte CII)

2012

Legelső verseny, 2012. június, Magyarország
Első nemzetközi verseny,­ 2012. szeptember, Európa Kupa, Magyarország

(Smart PR-MOB)