Eredményes év áll a kőszegi síugrók mögött

Eredményes év áll a kőszegi síugrók mögött

2014. 01. 04.
Megosztás

Molnár László, északi szakági vezető értékelte az óév sikereit, tanulságait, és a 2014-es tervekről is beszélt:

"Örömteli, hogy vagyunk, és 2014-ben is folytathatjuk a síugrást. Elmondhatjuk, hogy tagjaink száma nem csökkent, sőt, az utánpótlás korosztályban nőtt a létszám, és erősödik a versenyzői keret. A mögöttünk álló évben egyedüli „A” kerettagunk, Szilágyi Ákos kontinentális kupában szerepelt, nyáron is jól teljesített az edzéseken, de sajnos az egyiken megsérült, így a jelenlegi szezont ki kell hagynia.

Az utánpótláskorú síugrók nyári edzőtáborai és versenyei a pénzügyi lehetőségekhez mérten alakultak. Sajnálatos módon nem úgy sikerült, ahogy elterveztük a nyári felkészülést. Ennek ellenére voltak kiemelkedő teljesítmények. Molnár Flórián a gyerek 4 sánc versenyen, - javarészt osztrák és német ellenfelek jelenlétében - összetettben az 5. helyet érte el. Ilyen kiemelkedő eredmény még nem született a serdülők között. Eredményessége a példamutató hozzáállásának is köszönhető. Ugyanő 8. lett korosztályában, a nyári síugró GP-n, Garmish Partenkirchenben, ahol 18 ország 40 indulója mérte össze tudását. Tőle komoly eredményeket vár el a szakvezetés 2014-ben is. Az a terv, hogy 60 méteres sáncon is minél többet ugorjon.

Úgy gondolom, hogy Reymeyer Tamás (2000) és Kelemen Péter (1999), aki szintén reményt keltő szereplést produkált az utóbbi időben, nem sokára Szilágyi Ákos nyomdokaiba léphetnek. Bár az utóbbi időben 10-15 centimétert nőttek, de a mozgásukat a gyors növekedés nem befolyásolta negatívan, és reméljük, hamarosan beáll a magasságuk.

Molnár Kristóf, aki szintén jól teljesített a 2012/2013-as szezonban, nyáron serdülő bajnok volt, ismét önmagára talált a téli szezonkezdésre. Kristóf a 2013-as évet egy veseműtét miatt, csak később tudott csatlakozni a nyári felkészüléshez. Elmondható vele kapcsolatban is, hogy biztatóan fejlődik. Korosztályváltáson van túl, és a következő versenyidényben tőle is jó eredményeket várunk.

A lányok közül Vörös Virág nagyot lépett előre 2013-ban. Már stabilan ugrik a 60-as és 70-es sáncon is, tehetségére az osztrákok is felfigyeltek. Várható, hogy Virág hamarosan a Világkupában is szerepelhet, most viszont a következő lépés a fejlődésében a 90-es sáncra való felkészülés lesz. Kitartó, szívós munkát végez, az ő esetében az étkezés az, amit az edzésmunkához hozzá kell igazítani.

Meg kell, hogy említsem az ifjabbakat is, a 2004-es születésű Kelemen Dávid, Gosztonyi Erik és a 2003-as születésű Ritter Martin is szorgalmasan dolgozik az edzéseken.
A téli szezon már karácsony előtt elkezdődött a számunkra. Mivel kevés pénz jut a felkészülésre, idén csak a jó minőségű sáncokra megyünk el, ezeken pedig több edzést végzünk majd.
Nagy örömünkre meghívást kaptak versenyzőink a január 6- és 16. között Val di Fiemmében rendezendő FIS táborba. Ez nagy előrelépés és kiváló lehetőség a számunkra. A tábor a junioroknak lett meghirdetve, de a FIS engedélyt adott, hogy a mi fiataljaink közül ketten (Reymeyer Tamás és Kelemen Péter) részt vehessenek rajta.

Villachba is megyünk, ahol 60-as és 90-es sáncon edzünk majd, a célunk, hogy minél jobban felkészüljünk, illetve rákoncentráljunk a versenyekre. Szeretnék több havas edzést szervezni, hogy fiataljaink tapasztaltabbak és magabiztosabbak legyen a havas terepen.

Célunk a jövő évben, hogy Vörös Virág, Molnár Flórián, Kelemen Péter, Reymeyer Tamás és Molnár Kristóf nyáron a műanyag borítású sáncon az ideihez képest még komolyabb felkészülésben vehessen részt. Erre tökéletes edző bázisnak ígérkezik Planica, ahol 5 darab új nyári sáncot adnak át, kifejezetten ennek a korosztálynak méretezve.

Az újévben folytatjuk a már megkezdett tárgyalásokat, hogy a kőszegi általános iskolai oktatásba integráljuk a síugrást. Először szakköri elfoglaltságként majd „választható testnevelési órán”, hosszabb távú tervünk pedig egy síugró sporttagozatos, akár bentlakásos iskola kialakítása. Ehhez nagyon fontos lenne, hogy megépüljön a K 60-as sánc Kőszegen. Ha ez meglenne, akkor abban is gondolkodhatnánk, hogy felmenő rendszerben, vagyis gimnáziumi képzésben tovább vihetnénk a síugrás oktatását."

(Forrás: hunski.hu)