Érmekért hajtanak a kenusok is

Érmekért hajtanak a kenusok is

2013. 05. 07.
Megosztás

Sebastian Brendel, Mark Oldershaw, Aljakszander Zsukovszkij. Néhány név Vajda Attila riválisai közül.

Olimpiai bajnokunk vegyes összetételű mezőnyben veszi fel a küzdelmet a hétvégi szegedi világkupán, és több magyar egységhez hasonlóan éremben reménykedik.

Május 10-én Szegeden megkezdődik a 2013-as Világkupa-sorozat, és beharangozó anyagunkban ezúttal férfi és női kenusaink esélyeit latolgatjuk. Szegeden nyilván sokan mozdulnak meg egy hazai sztár, az olimpiai bajnok Vajda Attila kedvéért, aki két számban C-1 1000 és 5000 méteren áll rajthoz a hétvégén. Hogy milyen reményekkel?

„Természetesen szeretnék a dobogón zárni, de egyrészt a mezőny erősségéről még mit sem tudok, másrészt pedig munkából, a májusi végi válogatóra teljes erőbedobással készülve érkezem majd a szegedi versenyre. A világkupa ezúttal tét nélküli lesz számunkra, pontosabban a siker, a győzelem, a nyerni akarás érzése mindig motivációt jelent, de a felkészülésben nem hangoltunk kifejezetten erre a versenyre” - árulta el az 1000m-en rajthoz álló olimpiai bajnok kenus.

A másik olimpiai számban Mike Róbert és Tóth Márton ismét fontos szerephez jut, a 2010-ben világbajnoki bronzérmet szerző kenupárosunk ezúttal is szeretne nagyot alkotni, igaz, némiképp ismeretlen a mezőny, hiszen kínai, kubai, moldáv, kazah riválisokkal kell felvenniük a versenyt.

„Marciék párosa megbízható, összeszokott rutinos egység, amely véleményem szerint a hazai közönség előtt akár kiemelkedő eredményt is elérhet” - vélekedett Storcz Botond szövetségi kapitány, aki azt is elárulta, örömtelinek tartja, hogy a kenus szakágban is sok fiatalnak tudott indulási lehetőséget biztosítani.

A harmadik olimpiai számban, a 200 egyesben például a tapasztalt Horváth Gábor mellett a győriek U23-as versenyzője, Lantos Ádám jut majd szóhoz, aki tavaly bronzérmes lett az U23-as Európa-bajnokságon.

Női kenusaink ezúttal is egy még gyerekcipőben járó, felfedezésre váró szakágban vitézkedhetnek, Takács Kincső és Lakatos Zsanett a zágrábi Európa-bajnoksághoz hasonlóan nagy sikert érhet el.

„Az ilyen versenyek, a dobogó szereplések nagy lökést adhatnak kenus lányainknak, bízom benne, hogy egy szegedi siker, meghatározó élményt jelent majd számukra” - mondta Storcz Botond.

(Forrás: kajakkenusport.hu)