Érmet remélhetünk a férfi kajakosoktól is a vb-n

Érmet remélhetünk a férfi kajakosoktól is a vb-n

2014. 08. 04.
Megosztás

Adós maradt a férfi kajak szakág egy éremmel a brandenburgi Európa-bajnokságon. Igaz, a júliusi szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság miatt többen hiányoztak a felnőtt csapatból, míg mások nem a megszokott egységeikben jutottak szóhoz a versenyen. Hogy a szerdán kezdődő moszkvai világbajnokság mit tartogat férfi kajakosaink számára? Reméljük érmet, érmeket.

Igazán izgalmasan alakult az idei válogatósorozat a férfi kajak szakágban. A két verseny alapján ugyanis több számban más és más egységek jutottak ki a július eleji brandenburgi Európa-bajnokságra, valamint a szerdán kezdődő moszkvai világbajnokságra. Ez a sokszínűség kifejezetten jót tesz a sportágnak, hiszen két évvel a riói játékok előtt sok versenyző meg tudja mutatni magát a nemzetközi porondon, fel tudja mérni az erőviszonyokat.

K-4 1000 méteren például a kontinensbajnokságon és a világbajnokságon is Fábiánné Rozsnyói Katalin versenyzői jutottak és jutnak szóhoz. Ám míg Brandenburgban a Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor, Kugler Attila összetételű kvartett versenyzett, addig Moszkvában ismét harcba száll az éremért az olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel kvartett. London óta egy Európa-bajnoki bronzérem jutott az egységnek, amely tavaly Duisburgban épphogy lecsúszott a világbajnoki dobogóról.

„Bízunk benne, hogy ez idén másként lesz – mondta Kammerer Zoltán, az egység vezérevezőse. - A felkészülésünk jól sikerült, nagyon jó, egységes a csapat, most már csak két edzést kell letudnunk az indulásig, nagyon várjuk a rajtot.”

Tavaly K-1 1000 méteren világbajnoki bronzérmes lett Dombvári Bence, aki ezúttal is 1000 és 500 egyesben száll harcba az éremért. Kiss István tanítványának igazi hullámvasutazás volt ez az esztendő. A május eleji milánói világkupán nyújtott jó szereplése után betegség vetette vissza, majd fantasztikus győzelmet aratott a második válogatón, és azt követően a szegedi U23-as világbajnokságon.

„Hosszú ez az idény, elég megterhelő, de bízom benne, hogy sikerül rápihenten, fizikailag és mentálisan is jó állapotban rajthoz állnom a világbajnokságon” - magyarázta a fiatal kajakos. De Kiss István tanítványai közül nem ő az egyetlen, aki Moszkvában szerepel: K-2 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Kökény Roland páros és 5000 méteren Csontos Csaba révén is Kiss-tanítványok szállhatnak vízre. Hufnágel (ahogyan Csontos és a 4x200 méteres váltóban szereplő újpesti Nádas Bence is) először mutatkozhat be felnőtt világversenyen – ráadásul olimpiai számban.

„Nincs bennem félelem és nem nyom agyon a teher sem, mert jó kezekben vagyok – magyarázta Hufnágel Tibor. - Jó visszajelzéseket kapok az edzőmtől és a páromtól, Kökény Rolandtól, így bízom benne, hogy sikerül egy dobogós eredményt megcsípnünk – mondta a fiatal versenyző, aki 2 hete, a szegedi utánpótlás világbajnokságon bizonyította, hogy remek formában van, miután Ceiner Benjámin párjaként aranyérmet szerzett.

És hogy kikért szoríthatunk még a moszkvai világbajnokságon?

A londoni olimpia hatodik helye és a tavalyi váltóversenyben nyert vb-bronzérme után egy roppant érett és erős Dudás Miklóst láthatunk viszont K-1 200 méteren, aki számában idén világkupát és U23-as világbajnoki aranyérmet is begyűjtött már. K-2 200 méteren Molnár Péter és Bán Kristóf a dobogót tűzte ki célul, és jó eredmény remélhető a K-2 500 méteren rajtoló Dombi Rudolf, Boros Gergely duótól is, míg a váltóban a Dudás Miklós, Tótka Sándor, Hérics Dávid, Nádas Bence kvartettnek szurkolhatunk.

A felnőtt világbajnokságon rajtoló válogatott keret összeállítása itt megtalálható.