Erőemelő Eb: Tunkel Nándor hatodik

Erőemelő Hungarian Open, Eger: Egy ezüstérem és több jó helyezés

2014. 01. 13.
Megosztás

A magyar versenyzők sikeresen szerepeltek a Hotel Eger&Parkban zajló Hungarian Open nemzetközi erőemelő-versenyen, amely az utolsó világbajnoki selejtező az áprilisi dubaji vb előtt.

Mezei Katalin (50 kg) egyéni csúcsát beállítva az ötödik helyen végzett. Versenyzőnk elsőre 50 kg-on kezdett, amit teljesített, majd másodszor az egyéni legjobbját jelentő 53 kg-ot is nagyon szépen fölemelte. Harmadikra az új egyéni rekordot jelentő 56 kg következett, ami kifogott a sportolón, aki így ötödik lett.

„Sajnálom az utolsó gyakorlatot, kicsit elkapkodtam – értékelte saját teljesítményét Mezei Katalin. – Annak viszont örülök, hogy az egyéni csúcsomat komoly nemzetközi versenyen is sikerült teljesítenem.”

„Katinak ez volt pályafutása során a második nemzetközi versenye, szokni kell ennek a hangulatát, azért ez nem ugyanaz, mint az edzésen emelni a súlyokat – mondta Szabó-Ozor János, a sportoló edzője.
– Példamutatóan készült Kati a versenyre, az ünnepek alatt is keményen dolgozott, motivált volt, és nincs ok az elkeseredettségre, hiszen, amit tud, az kihozta magából. Meg lehetett volna az új egyéni csúcs, ha nem indít túl korán, de ezen a viadalon rengeteg tapasztalatot szerzett, amit később tud hasznosítani, és legközelebb sikerül az egyéni csúcs megdöntése is.”

Délután a férfiak 49 kg-os súlycsoportjában Tunkel Nándor (a képen) és Várhegyi Krisztián képviselte a magyar színeket. Tunkel Nándor a második, a tizenhat éves, élete első nemzetközi versenyén szereplő Várhegyi Krisztián pedig negyedik lett. A vb-részvételt már tavaly kiharcoló Tunkel Nándor 130 kg-on kezdett, ami ebben a súlycsoportban a világbajnoki szint, és hibátlan gyakorlatot mutatott be, ahogy másodszor a 136 kg-on is. Harmadikra megpróbálta megjavítani a 140 kg-os egyéni csúcsát, de a 141 kg-ot nem sikerült szabályosan felemelni.

„Nagyon elégedett vagyok, úgy éreztem, hogy megvan a 141 kg is, de mivel kicsit oldalra billent a súly, nem fogadták el a gyakorlatot – mondta a 25 éves Tunkel Nándor. – Két éve foglalkozom az erőemeléssel, folyamatosan fejlődöm, mindent elkövetek az áprilisi dubaji világbajnokságon azért, hogy minél jobb eredményt érjek el.”

Várhegyi Krisztián két sikeres gyakorlat (60 kg és 66 kg) harmadikra rontott, a 73 kg-ot nem sikerült felemelnie.

„Ez volt életem első felnőtt nemzetközi versenye, örülök, hogy két érvényes gyakorlatot is sikerült bemutatnom, az utolsónál előbb indítottam el az egyik kezem, nagyon akartam, hogy sikerüljön, elégedett vagyok a negyedik hellyel” – értékelt Várhegyi Krisztián.

László István Zsolt nagyon bátran kezdett, ugyanis elsőre az új egyéni csúcsot jelentő 111 kg-mal indított, ami nem sikerült, másodszor viszont igen. Harmadikra 116 kg-mal próbálkozott, amit két piros és egy fehér zászlóval nem adtak meg a bírók, így lett ötödik. Dudás Nikosz két elrontott 80 kg-os kísérlet után harmadikra 90 kg-mal próbálkozott, ez a gyakorlata sikeres volt, ezzel szerezte meg a hatodik helyet.

„Zsolti esetében meg akartuk szerezni a bronzérmet, úgy láttuk, erre van esély, ezért kockáztattunk, és kezdtünk rögtön egyéni csúcsot jelentő súllyal – mondta Faragó Péter, a válogatott szakágvezetője.
– Zsolt jó formában volt, hittünk benne, hogy meg tudja csinálni. Az utolsó gyakorlata véleményes volt, így is. úgy is meg lehetett ítélni, ezúttal úgy döntöttek a bírók, hogy nem adják meg, ezt kell elfogadnunk. Nikosznak az egri az első komoly nemzetközi versenye, kicsit izgult, ezért rontott olyan súlyon, aminél sokkal többet is fel tud emelni. Azért tettük harmadikra 90 kg-ra a súlyt, mert úgy ítéltük meg, hogy a két rontás után megnyugodott, mindent megbeszéltünk, és nem is volt semmi gond a harmadik kísérletnél.”

Hétfőn délelőtt 10:45-kor Tóth István (59 kg), délután 16:15-kor Kiss Viktor és Goda Gábor képviselik a magyar színeket.

(Bernau Péter)