Értékeltek a Zsivótzky körnél

Értékeltek a Zsivótzky körnél

2014. 06. 24.
Megosztás

A Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület tevékenységében tavalyi döntésük óta az Olimpia Napjától – az Olimpiai Világnaptól – számítják az új szezon kezdetét.

Ennek jegyében értékelte az elnökség a 2013. június 23-tól eltelt időszak munkáját, programjait. Dr. Printz János elnök eredményesnek minősítette a szóban forgó évet, kiemelve, hogy az egyesület több kezdeményezésével, rendezvényével a korábbiaknál is jobban bekerült a Magyar Olimpiai Akadémia égisze alatt működő körök vérkeringésébe. Különös örömmel említette meg a novemberben Sikátoron rendezett országos találkozót, amelynek kedvező visszhangja komoly biztatást adott a továbbiakhoz.

Az ülésen az elért eredmények között szóba került még, hogy az egyesület az elmúlt esztendőben egyaránt törekedett a hagyományok ápolására és megteremtésére. Zsivótzky Gyula nevét, emlékét a helyi önkormányzattal karöltve egyre több formában és módon – emléknappal, díjjal, a világcsúcsával egyező távú falunapi futóversennyel - őrzik. Ilyen jellegű program szerepel az első helyen az egyesület következő időszakra elkészült tervében is. Nagy örömmel értesültek ugyanis arról, hogy a közeljövőben a kisbéri városi sportcsarnokot - az ottani Képviselő-testület döntése alapján - szintén kalapácsvető olimpiai bajnokunkról nevezik el. Az ezzel kapcsolatos július 11-ei ünnepi rendezvényben a kör is szerepet vállal. Különös izgalommal készülnek az ez alkalomra tervezett Sikátor-Kisbér (23,7 km) kerékpáros emléktúrára.

Az elnökségi ülés résztvevői (így Vigh Domonkos alelnök, Pásztor Imre a felügyelőbizottság részéről) végül rövid sétájuk során abban a reményben vették kézbe a MOA évkönyvét, hogy a mostanihoz hasonlóan a következőkben is olvashatnak majd a Zsivótzky Kör gazdag és színes programjairól.

(PJK )