Esküt tett a Világjátékokon résztvevő magyar csapat

Esküt tett a Világjátékokon résztvevő magyar csapat

2013. 07. 16.
Megosztás

Letette az esküt a kolumbiai Világjátékokra utazó magyar csapat. A Caliban július 25-én kezdődő nem olimpiai sportágak világversenyén 58 magyar sportoló vesz részt 12 sportágban. A fogadalomtétel szövegét Vass Dóra (ritmikus gimnasztikázó) és Kiss Tamás (maratoni kenus) mondta.

Dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke kiemelte, hogy büszkén, felkészülve utaznak ki a magyar sportolók Caliba. „Bízunk abban, hogy egy sikeres szereplés után, a nem olimpiai sportágak is reménykedhetnek majd az ötkarikás sportágakhoz hasonló kormányzati támogatásban, hogy ezek a területek dinamikusabban fejlődjenek a jövőben” – mondta a magyar csapat vezetője.

Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a magyar sport erejét mutatja, hogy ilyen nagy csapattal képviselteti magát Magyarország a Világjátékokon. „Örülök, hogy ilyen sokan kvalifikálták magukat a játékokra, annak meg különösen, hogy már most, a Világjátékok előtt kijelenthető: az érmeseket anyagi elismerés illeti majd” – jelentette be a sportvezető.

Azok a sportágak, amelyekben lesz induló a Világjátékokon: aerobik, búvárúszás, erőemelés, fallabda, íjászat, maratoni kajak-kenu, ritmikus gimnasztika, siklóernyőzés, strandkézilabda, szumó, tájfutás és táncsport.

A Világjátékok története 32 éves múltra tekint vissza. Az első olimpián kívüli sportágak világversenyének, 1981-ben, az amerikai Santa Clara adott otthont. A következő játékokon, Londonban már 4 aranyérmet szereztek a magyarok az uszonyos és búvárúszóink jóvoltából. A következő aranyig 1991-ig kellett várni, amikor Londonban a 4x200-as uszonyos női váltó tiszteletére játszották le a magyar himnuszt. A búvárúszók hegemóniája után az ejtőernyős célbaugró Asztalos István Duisburgban lett aranyérmes, akárcsak négy évvel később a karatés S. Kovács Ádám.

A számok szintjén mindez úgy néz ki, hogy a Caliban megrendezendő Világjátékok előtt Magyarország összesen 8 aranyat, 15 ezüstöt és 16 aranyérmet szerzett a nem olimpiai sportágak világversenyein. A legeredményesebb évünk 1985-ben volt, amikor a brit fővárosban a magyarok 14 éremmel zártak, 4 aranyat, 5 ezüstöt és 5 bronzot szerezve. Most már csak az a kérdés, hogy ki lesz a 9. aranyérmes, vagy ha az érmek számát nézzük, ki lesz a 40. magyar éremszerző a Világjátékokon?

(Fotó: Gyöngyösi Péter)