Euroliga: magyar vereség a nyitányon

Euroliga: magyar vereség a nyitányon

2012. 06. 01.
Megosztás

A csoport és talán az egész verseny legerősebb csapatával szemben kezdte meg szereplését a magyar válogatott Szerbiában a 2012-es CEV Európa-ligán. A szabadkai Dudova Suma sportcsarnokba 2700 néző váltott jegyet, ami már magában lelkesítő, nem beszélve a hangulatról.

Ahogy az várható volt a papírforma szerint alakult az eredmény. A magyar lányok először egy kicsit megszeppenve keresgélték a háromszoros liga győztes gyengéit mind hiába. Azonban ahogy haladt a mérkőzés előre, annál könnyebben, felszabadultabban játszottak. A harmadik szettre már igazán profi megoldásokkal és az ellenfél hibáinak gyors felismerésével sikerült megszorítani az Európa-bajnokot.

Egy jó nyitással és Dékány ütésével indított a magyar alakulat. Mondhatnánk ez így rendben is van, de ezek csak az első lépések voltak. Míg mi egyelőre csak tapogatóztunk, addig a házigazdák elővéve rutinjukat sorozták a lányokat. Bár a szerb válogatott csak másod vonalával állt fel – amelyben mindössze két játékos volt az olimpiai részvételt kiharcolt csapatból – mégis úgy játszottak, hogy valljuk be öröm volt nézni. A játék elején még tudtuk követni őket, jó néhány Dékány és Takács megmozdulás vett el értékes pontokat a szerbektől, de a szett második felében már egyre távolodtunk. 19:10-nél Liliom Rita ütésével és Milovits Juli nyitásával gyorsan összeszedünk két pontot, aminek láthatóan nem örültek a szerbek és sebesen időt kértek. Egy-két jól irányzott nyitás és már 21:14-nél tartottak. Starovic – a házigazdák mai sztárja – hatalmas erejű középre irányzott ütését a mieink Milovits bátor mentésével hárították. Bár szép a labdamenet volt mégsem szerzünk pontot. 23:14. Csak egy becsület pont hiányzott a végére, amit Dékány Berni egy bravúros, két sánc közötti elütéssel meg is szerzett (24:15), de a szerbek zárnak, így nyerik az első menetet.

A második szett rosszabban indult és a folytatás sem volt a legjobb. Nagyon sok hibával, ajándék pontokat adtunk a szerbeknek, mondhatni játék nélkül. A villámgyors hazai támadások miatt még a támadásokat sem tudtuk kivitelezni. Pillanatok alatt öt ponttal elhúzott a szerb gárda 6:1. Nem is lehetett tovább várni. Jókay Zoltán szövetségi kapitány időt kért. Lassan kezdték összeszedni magukat a lányok. Milovits Juli ismét mentett és Takács Zsófi sem tétlenkedett, bátor, balos ütésével máris 6:3 volt az eredmény. Na de itt meg is álltunk. Újra sorozatban ajándékoztuk el a labdákat, aminek az ellenfél felettébb örült. Nem kellet sokat erőlködnie. Persze hozzá kell tenni a szerencse is többször rájuk talált egy-egy átcsorgott labda segítségével 9:3. Mindenki próbálta beleadni a lelkesedését. Miklai Zsanett ütései, Takács Zsófi balos szervái és Milovits Juli blokkjai. Ha ez így ment volna folyamatosan…de nem. 10:3, 11:3, 11:4, ….. 15:8. Rövid hullámvölgyek, amelyben hol jobb, hol rosszabb volt a játékunk, nem tudtuk lefaragni a különbséget. Annak ellenére sem, hogy bejött az USA-ban tanuló és játszó Szívós Mária, aki egyből két fergeteges blokkal feltornássza az eredményt 20:11-re. Hiába követte őt Dégi Barbara, még egy pontot sikerült összekaparnunk. Végül ezt a játszmát is simán nyerik a szerbek.

Jókay Zoltán úgy gondolta lehetőséget ad a többi játékosnak is, hogy érezzék, szívják magukba az Európa-liga pályájának légkörét. Jól tette, mert amikor Tálas Zsuzsa, a BSE kiváló feladója felment a pályára egyszerre minden megváltozott. Forrott a levegő a magyarok körül, pezsgett a vérük. Elkezdtek felszabadultan, gátlások nélkül játszani. Bár belendültek a szerbeknek ez nem tetszett. Malesevic nyitásaira nem volt ellenszer. Kinézte a jobb hátsó sarkot, majd rövidet nyitott és ezt folytatta. 6:1-nél jött egy addig nem látott labdamenet, aminek a végén Liliom Rita – aki eddig tartalékolt – ütött (6:2), majd a következő menet lezárásaként Miklai Zsani is mutatott egy gyönyörűen ívelt ejtést 6:3. Ha nem megy erővel… A szerbek nem igazán erre számítottak. 7:4-nél újabb Miklai blokk, amellyel megnyerte a nyitást 7:5. Legszívesebben ezt így folytatnánk, de ott voltak a házigazdák is. Megrázták magukat, ismét előkerült a rutin és jó néhány számunkra keresetlen pont. 10:7, 11:7.

12:7-nél Jókay Zoltán pályára küldte Széles Petrát, aki nem azonnal, de két tökéletes nyitással hozzájárult a csapatteljesítményhez. A játék felénél már érezni lehetett, hogy a lányok jobban koncentrálnak, megtalálva és kihasználva a szerbek gyengéit lépdelnek előre. 16:9, 16:10, 16:11. Oly annyira belejöttek a, hogy a szerbek hiába próbálkoztak ugyanazokkal a trükkökkel, már nem ment. Ami a legszebb, hogy folyamatosan fejlődve tudtak játszani egy ilyen kvalitású csapat ellen. Ismét jött egy sorozat, amire az ellenfél nem készült. Tálas Zsuzsi megmutatta nem csak ők tudnak húzni. A nyitások és a mezőnymunka is javult. 21:17-nél Dékány Berni elengedte a jobbját, amivel szó szerint kilőtte az egyik szerb játékost. Egy rövid megbeszélés után újabb szerb pontok következtek 23:19, 24:19. A házigazdák nagyon szerették volna gyorsan befejezni meccset, de abba nekünk is volt beleszólásunk. Miután Miklai csúnyán nézett a nyitóhelyen álló szerb lányra, az a hálóba küldte az első mérkőzéslabdát. Végre játszottunk. Széles Petra nyitott 24:21, majd még egyet 24:22. Sajnos ennél nem jutottunk feljebb. Végül a szerb válogatott nyert 25:22-re.

Szerbia – Magyarország 3:0 (15, 12, 22),
Játékvezetők: SENYURT Ilhami, ANTUSAK Jaromir
Szerbia: MIHAJLOVIC Brankica, ZIVKOVIC Bojana, VESOVIC Jovana, VELJKOVIC Stefana, NINKOVIC Nadja, STAROVIC Sanja, BLAGOJEVIC Jelena (L)
Magyarország: MIKLAI Zsanett, MILOVITS Julia, DEKANY Bernadett, TAKACS Zsofia, LILIOM Rita, NAGY Eszter, MOLCSANYI Rita (L)

(Forrás: hunvolley.hu)