Euroliga: Újabb soproni vereség

Euroliga: Újabb soproni vereség

2012. 12. 20.
Megosztás

Az Uniqa-Euroleasing Sopron hazai pályán kikapott a Kassától szerdán, a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában.

A 2009-ben Euroliga-negyedik soproniak - akik hét forduló után két győzelemmel és öt vereséggel álltak a B csoportban - két ismerős arcot is felfedezhettek az 5/2-es mérleggel csoportmásodik Kassa csapatában: Krivacsevics Tijana és az ugyancsak magyar válogatott Quigley Allie is a szlovákokat erősítette.

A magyar bajnoki ezüstérmes döntetlenre hozta a nyitónegyedet, és a folytatásban is tartotta a lépést, főként a szerb Jelena Milovanovic pontjaival. A félidőben 31-32 volt az állás.

Nagyszünet után maradt a kiélezett küzdelem, fej-fej mellett haladt a két együttes, a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia fontos kosarakat szerzett. A 32. percben viszont már 13 pontos hátrányba került Székely Norbert együttese (47-60) - amely a triplákat alig 17 százalékkal dobta -, innen pedig már csak három pontra sikerült visszakapaszkodnia.

Az idehaza az NB I-et veretlenül vezető alakulat begyűjtötte hatodik vereségét is az Euroligában, és 2/6-os mérleggel zárja az esztendőt.
A soproniak január 10-én az olasz Schióhoz látogatnak.

Eredmény, 8. forduló, B csoport:
Uniqa-Euroleasing Sopron - Kosice (szlovák) 64-69 (17-17, 14-15, 16-21, 17-16)
a magyar csapat legjobb dobói: Milovanovic 21, Fegyverneky 19, Holt 10
A csoport állása: 1.GOOD ANGELS KOSICE 6/2 14, 2.FAMILA SCHIO 6/2 14, 3.NADEZHDA ORENBURG 5/3 13, 4.FENERBAHCE SPOR KULÜBÜ 5/2 12, 5.MUNICIPAL TARGOVISTE 3/5 11, 6.UNIQA EUROLEASING SOPRON 2/6 10, 7.ARRAS PAYS D'ARTOIS 0/7 7

Csütörtökön mérkőzik az A csoportban:
HAT-AGRO UNI Győr - Kraków (lengyel) 18.00

(Forrás: MTI)