Európa-bajnokság a Magyar televízió képernyőjén, Románia a csapat bajnok

Európa-bajnokság a Magyar televízió képernyőjén, Románia a csapat bajnok

2012. 05. 13.
Megosztás

Hosszú idő után újra a Magyar televízió képernyőjén látható a tornászok brüsszeli női Európa-bajnoksága.

Vasárnap 15.00 órától kerülnek képernyőre a szerenkénti döntők, ahol ugrásban Böczögő Dorina is szerepel.
Ráadásul a szakmai oldalról is részletes tájékoztatást kaphatnak a tévénézők, hiszen a szakkommmentátor nem más, mint az egykori kiváló és népszerű tornász, Dragóner Ildikó.

Kállai az Eb-keretben

Megváltozott a májusi montpellier-i férfi tornász Európa-bajnokságra utazó csapat, Kállai Zoltán ugyanis bekerült a keretbe.
Kovács István vezetőedző már az egy héttel ezelőtti utolsó szólításon jelezte, elképzelhető, hogy változik az összeállítás, Babos Ádám ugyanis az edzésen megnyomta térdét a gyűrűről való leugrásnál, és már az utolsó hazai versenyen sem tudott indulni. A vezetőedző tájékoztatása szerint Babos ezen a héten nem tudott felépülni, így a válogatóversenyeken nyújtott teljesítménye alapján Kállai Zoltán került be a csapatba. Az együttest így Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila és Kállai Zoltán alkotja.
A férfi válogatott május 19-én indul a kontinensviadalra, addig a Tornacsarnokban készülnek.

Makra kilencedik

Továbbra is remekel Makra Noémi a női tornászok brüsszeli junior Európa-bajnokságán, ahol az egyéni összetett döntőben a 9. helyen végzett.
Makra már a szerdai selejtezőből a kilencedik helyen jutott tovább, és a legjobb 24 között megőrizte ezt a helyezését. A fináléban gerendán és talajon is jobban teljesített, ezt a selejtezővel összehasonlítva pontszámai is tükrözték. Összesen 52.932 pontot szerzett, ez pedig a kilencedik helyet hozta a magyar versenyző számára, figyelemreméltó, hogy mindössze 9 századponttal maradt el a nyolcadik helyezett német Sophie Schederertől. Makra a vasárnapi szerenkénti döntőben folytatja ugrással, míg a felnőtteknél Böczögő Dorina szintén az ugrás fináléjában szerepel.
Szerenkénti pontszámok.ugrás13.366 felemáskorlát 13.000 gerenda 13.533 talaj 13.033 52.932 pont

Román aranyérem csapatban

A román válogatott nyerte a csapatversenyt a női tornászok Brüsszelben zajló Európa-bajnokságán.
A szombati döntőben a románok a címvédő oroszokat és az olaszokat maguk mögé utasítva diadalmaskodtak, történetük során immár hatodszor.
Az már korábban eldőlt, hogy a Böczögő Dorina, Gombás Laura, Csillag Tünde, Divéky Luca, Al-Salty Dália összetételű magyar válogatott a 14. helyen zárt.
Böczögő vasárnap, az ugrás nyolcas döntőjében is érdekelt lesz.

Eredmény:
csapat, döntő,
Európa-bajnok: Románia (Sandra Izbasa, Catalina Ponor, Larisa Iordache, Raluca Haidu, Diana Bulimar) 176,288 pont, 2. Oroszország 175,536, 3. Olaszország 171,430,...14. Magyarország (Böczögő Dorina, Gombás Laura, Csillag Tünde, Divéky Luca, Al-Salty Dália)

Program:

vasárnap 9.30-12.00 junior és 16.00-18.30 felnőtt szerenkénti döntő

(Forrás: MTI, torna szövetség)