Két olimpikon országos bajnok lett

European Open: Káprázatos Bor-győzelem a fináléban

2014. 02. 17.
Megosztás

A legtöbb magyar judós számára nem marad sokáig emlékezetes az oberwarti European Open-viadal, pedig a magyar válogatott férfi versenyzői számára válogatónak számított az ausztriai viadal. Két kivétel volt: Cirjenics Miklós ötödik lett, Bor Barna pedig aranyéremmel gondoskodott a kirobbanó jókedvről.

Két héttel ezelőtt, Szófiában remekeltek a magyarok, négy döntősünk is volt, közülük Karakas Hedvig és Krizsán Szabolcs nyert, Csoknyai László és Bor Barna ezüstérmes lett, nem csoda, hogy Magyarország az éremtáblázat élén végzett.

Oberwartban – ahol ezúttal a férfiak mérték össze tudásukat – negyvenegy ország 271 judósa lépett tatamira, a miénk volt a legnépesebb küldöttség, színeinket huszonkét versenyző képviselte. Az első versenynapon, szombaton a legalacsonyabb súlycsoportban egy meccset sem sikerült nyernünk, a 66 kilogrammosok küzdelmeiben azonban ketten is hajszálra voltak a legjobb nyolc közé jutástól.

Az erőnyerőként kezdő Eb-ötödik Zámbori Bence előbb magabiztosan verte lengyel ellenfelét, majd a nyolcaddöntőben ki-ki meccset vívott az orosz Akopjannal. Intésekkel egészen az utolsó másodpercekig a Honvéd-Kipex reménysége vezetett, ám Akopjan tizenkét másodperccel a vége előtt jukót ért el – ezt később felülírták a versenybírók, de a kockáztató Zámbori végül ipponnal veszített és búcsúzott a további küzdelmektől.

Remekül kezdett az U23-as Európa-bajnok Hagyó Gábor is, aki előbb az osztrák Reitert, majd az esélyesebbnek tartott brazil Revitét győzte le ipponnal. A nyolcaddöntőben a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes olasz Elio Verde ellen is remekül harcolt a Honvéd-Kipex judósa, Verdét háromszor is intették, ám a rutinos olasz egy perccel a vége előtt szertefoszlatta a magyar tábor álmait.

A 73 kilogrammban Kárpáti Gábor (Atomerőmű SE) és Urbancsok Tamás (Honvéd-Kipex) is tudott egy-egy meccset nyerni, a legjobban azonban Herédi Ákosnak ment: a Budaörsi SC judósa két ippongyőzelemmel jutott be a legjobb tizenhat közé, ahol végül a mongolok későbbi ezüstérmese tartóztatta fel. Biztató pillanatokban tehát nem volt hiány szombaton, ám egyetlen judósunk sem jutott be a legjobb nyolc közé, vagyis egyikük sem lett helyezett.

Bíztunk benne, hogy vasárnap változik a kép. A 81 kilósok között Csoknyai László (Atomerőmű SE) és Ungvári Attila (Ceglédi VSE-Közgép) is ippongyőzelemmel jutott be a tizenhat közé, ám ott mindketten búcsúztak, a paksi fiú leszorítással kapott ki olasz ellenfelétől, míg a ceglédi judós intésekkel maradt alul a hazai pályán harcoló Ott ellenében.

A 90 kilósoknál is csak megközelíteni sikerült a legjobb nyolcat: Ohát Zalán és Fogasy Gergő is egy-egy meccset tudott nyerni. A 100 kilogrammban csak egy indulónk volt, ő azonban eljutott a bronzmérkőzésig! Az immár paksi színekben szereplő Cirjenics Miklós előbb a román Matei, majd a brazil Buzacarini skalpját gyűjtötte be, s azt már nem tudjuk meg, mire lenne képes a néhány hónapja Egyesült Arab Emírségek-beli Remarenco ellen, az első másodpercekben ugyanis szőnyegszéli botladozásban a magyar judós a vállára esett, a bíró vazarit, a zsűri ippont adott az ellenfélnek.

Szerencsére Cirjenics Miklósnak ez sem szegte kedvét, sőt, még motiváltabban csapott össze a vigaszágon az osztrák Kronbergerrel, akin valósággal átgázolt. Az ippongyőzelem azt jelentette, hogy a magyar judós pályafutása során harmadszor vívhat bronzmeccset ilyen rangos (vagy ennél rangosabb) viadalon, tavaly Tbilisziben és a rijekai GP-n is ötödik lett végül. Most a japán Takahasi ellen szerezhette volna meg az első áhított érmet, ám ellenfele az első másodpercekben vazarira dobta. Ezúttal is visszanézték a dobást, s bár nem írták „felül”, fordítani nem sikerült. Cirjenics Miklós az ötödik helyen zárta az oberwarti tornát.

A nehézsúlyú világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes Bor Barna Szófia után Oberwartban is eljutott a döntőig. Az Atomerőmű SE klasszisa az odáig vezető úton a német Borkowskit és a román Nateát ipponnal győzte le, míg az orosz Volkov ellen kiegyenlített csatában – de csöppet sem érdemtelenül – intésekkel nyert Hangyási László tanítványa. A fináléban a japánok kétszeres junior-világbajnoka, Odzsitani Takesi következett, akitől Barna egy pillanatra sem ijedt meg, sőt! Harminchat másodpercnyi küzdelem után gyönyörű ipponnal megszerezte az aranyérmet! Ez Bor Barna harmadik győzelme a Világkupa-sorozatban, korábban 2005-ben a budapesti Hungária-kupán, majd 2011-ben Bukarestben állhatott fel a dobogó legfelső fokára!

Összességében Oberwart a japánok versenye lett, három aranyéremmel zártak az éremtáblázat első helyén, míg Magyarország – Bor Barnának köszönhetően – Japán, Grúzia és Brazília mögött negyedik lett.

Az oberwarti tornával párhuzamosan Rómában rendeztek European Open-viadalt a nők részére, ezen harminchárom ország 159 judósa szerepelt – magyar sportoló nem volt a mezőnyben. A japánok Olaszországban is remekeltek: a hétből négy súlycsoportban is japán győzelem született.

A magyarok eredményei

60 KG.
1. forduló: Szabó Csaba–Stefan Moser (osztrák) 0–10; Majer Tibor–Yoav Shemesh (izraeli) 0–7; Burján László–Diego Santos (brazil) 0–7; Gard Richárd–Juan Postigos (perui) 0–10

66 KG.
1. forduló: Hencz Norbert–Andreas Triefgraber (osztrák) 0–7; Végvári Martin–Makszim Kuznyecov (orosz) 0–10; Hagyó Gábor–Lukas Reiter (osztrák) 10–0; Zámbori Bence erőnyerő.
2. forduló: Hagyó Gábor–Luiz Revite (brazil) 10–0; Zámbori Bence–Aleksander Beta (lengyel) 10–0.
3. forduló: Hagyó Gábor–Elio Verde (olasz) 0–10; Zámbori Bence–Akop Akopjan (orosz) 0–10

73 KG.
1. forduló: Kárpáti Gábor–Igor Soroca (moldovai) 7–0; Urbancsok Tamás–Martin Zagorov (szlovén) 7–0; Herédi Ákos–Driton Shala (osztrák) 10–0; Kiss Norbert erőnyerő.
2. forduló: Kárpáti Gábor–Fridon Gigani (grúz) 0–10; Urbancsok Tamás–Bruno Mendonca (brazil) 0–10; Herédi Ákos–Denis Anischenko (lett) 10–0; Kiss Norbert–Sami Chouchi (belga) 0–10.
3. forduló: Herédi Ákos–Otgayar Ganbaatar (mongol) 0–10

81 KG.
1. forduló: Stadler András–Mihail Kazsidub (orosz) 0–7; Csoknyai László, Ungvári Attila és Köller Milán erőnyerő.
2. forduló: Csoknyai László–Constantin Tipa (moldovai) 10–0; Ungvári Attila–Matus Milichovsky (szlovák) 10–0; Köller Milán–Faruh Bulekulov (kirgiz) 0–10.
3. forduló: Csoknyai László–Matteo Marconcini (olasz) 0–10; Ungvári Attila–Marcell Ott (osztrák) intéssel 0–1

90 KG.
1. forduló: Ohát Zalán–Valentin Radu (román) 10–0; Vér Gábor–Milan Randl (cseh) 0–10; Fogasy Gergő erőnyerő.
2. forduló: Ohát Zalán–Laurin Böhler (osztrák) 0–10; Fogasy Gergő–Eduardo Silva (brazil) 10–0.
3. forduló: Fogasy Gergő–Peter Paltchik (izraeli) 0–10

100 KG.
1. forduló: Cirjenics Miklós–Daniel Matei (román) 10–0.
2. forduló: Cirjenics Miklós–Rafael Buzacarini (brazil) 5–0.
Negyeddöntő: Cirjenics Miklós–Ivan Remarenco (Egyesült Arab Emirátusok-beli) 0–10.
A vigaszágon: Cirjenics Miklós–Christoph Kronberger (osztrák) 10–0.
A 3. helyért: Cirjenics Miklós–Takahasi Rioszuke (japán) 0–10

+100 KG.
1. forduló: Demeter Bendegúz–Jakiv Kammo (ukrán) 0–10; Bor Barna erőnyerő.
2. forduló: Bor Barna–Pierre Borkowski (német) 7–0.
Negyeddöntő: Bor Barna–Daniel Natea (román) 10–0.
Elődöntő: Bor Barna–Andrej Volkov (orosz) intéssel 1–0.
Döntő: Bor Barna–Odzsitani Takesi (japán) 10–0

(Forrás: judoinfo.hu)